Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Lám, milyen különbözők is lehetnek az élmények itt az Északi-sarkon! Lehet gyilkolni és falni, lehet méricskélni és számolni, lehet megőrülni a magányosságtól, a rettegéstől, de bizonyosan ugyanúgy megőrülhet valaki a lelkesedéstől is, amelyet a túlságosan sok szépség fokoz elviselhetetlenné. De annyi bizonyos, hogy soha senki nem élhet meg a sarkvidéken mást, csak amit önmagából ad hozzá.
-
Életünk - még a legfontosabb eseményei is - alapjában véve esetleges, a történetek csak úgy megtörténnek velünk, nem mi éljük az életünket, hanem az leél minket. Nekünk pedig az lenne a dolgunk, hogy ezt nem venni túlságosan tragikusan, hanem csak lazán. Ne próbáljunk hősök lenni, nem olyan világot élünk.
-
Te is hangszer vagy, hegedû. Nem mindegy hát, hogy milyen kéz fogja le lelked húrjait. Ki az, aki a legcsodálatosabb, szívbemarkoló dallamokat tudja elővarázsolni belőle, és ki az, aki csak erőltetett, fülsértő lármát csap vele. Mert minden hangszernek megvan a maga zenésze, és minden léleknek megvan a maga zenésze. Csitáry-Hock Tamás
-
A boldogságot mindenki saját vágyálmaira építi, és mindenki saját magára szabja, akár egy ruhát. Úgy látszik, hogy én ügyetlen szabó vagyok, s ezért sose találom el az áhított ruhát... De a szertefoszlott remények helyébe örökké újak sarjadnak: még rózsásabb, még tündéribb remények, amelyek új utakat nyitnak az ember előtt, új vágyakat ültetnek a szívébe. Liviu Rebreanu
-
Az embernek nem kell a mások szabályai szerint élnie. Nem kell hagynunk, hogy különféle előítéletek korlátozzanak bennünket. A szüleinktől kapjuk az életünket, aztán a környezetünk és a társadalom alakítja. Az ember vagy beletörődik ebbe vagy a maga útját járja, és megtalálja önmagát. Az élet csodálatos kaland, ha magunk irányítjuk és saját álmainkat váltjuk valóra. Aki nem ezt teszi, sosem fogja megtudni, hogy mi lehetett volna. Soha! Hugh Hefner
-
Szeretnélek boldoggá tenni, amiért fényem lettél a sötétségben. Az enyémnek akarlak tudni, és a tiéd szeretnék lenni. Szeretném, ha te volnál minden ébredésemkor az első, a halálos ágyamon pedig az utolsó, akit látok. Szeretném, ha ezentúl minden kellemes és kellemetlen emlékünk közös volna, amelyeket hosszú évek múltán, a kandallónkban lobogó lángokon merengve, nosztalgiázva idézhetünk. Mert te vagy az, aki jobb emberré tesz. Aki támogat, aki ösztönöz, aki megerősít, és aki mellett mindezek ellenére attól sem félek, hogy jelentéktelen ember maradhatok. Lakatos Levente
-
A gyász mindannyiunkban közös, de mindenkiből mást hoz ki. Nemcsak a halált gyászoljuk, az életet is, a veszteséget, a változást. És ha eltûnődünk, miért szívunk annyiszor, hogy miért fáj annyira, nem szabad elfelednünk, hogy tudunk változtatni. Így maradunk életben. Mikor már annyira fáj, hogy fojtogat, az segít túlélni. Ha visszanézünk arra a napra, furcsamód, hihetetlen mód nem érzünk már úgy. Nem fog ennyire fájni. A gyász mindenkit utolér a maga idejében, a maga módján. A legtöbb, amit tehetünk, amit bárki tehet, hogy becsületesek vagyunk. A legrosszabb dolog, a gyász legrémesebb része, hogy nem tudjuk irányítani. A legtöbb, hogy átadjuk neki magunkat, ha eljön, és ha tudjuk, kieresztjük. De a legrosszabb, hogy mikor már azt hiszed, vége, kezdődik elölről, és mindig, minden alkalommal eláll a lélegzeted.