Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Hajlamosak vagyunk (...) azt hinni, hogy a kicsi és nem ehető élőlényekre kevésbé van szükségünk. "Hát kihalnak, na és? Csak nem fontosabb néhány haszontalan gyom és csúszómászó, mint az ember?" Ez a látszólag józan felfogás nem veszi tudomásul azt a ma már nyilvánvaló tényt, hogy a természetben szinte semmi nem haszontalan: a vad fajok olyan szolgáltatásokat nyújtanak nekünk, amiket nélkülük csak igen körülményesen tudnánk megszerezni. Ráadásul igen drágán is, míg ők ingyen adják. Elvesztésük ugyanolyan veszélyekkel jár, mintha, mondjuk, egy repülőgépből kihullanának az apró és látszólag jelentéktelen tartószegecsek. Jared Diamond
-
Az újságíró, a narrátor, a rendező mind arról akarnak mesélni, milyen a világ, milyen valójában. Elmondani az olvasóknak, a nézőknek: a világ nem olyan, amilyennek eddig gondoltad, hanem egészen más. Nem olyan, amilyennek hitted, én majd felnyitom a szemedet, hogy megláthasd az igazságot. De ez senkinek sem sikerül tökéletesen. Roberto Saviano
-
A tanulás révén a világ változtatja elménket, de közben elménk tevékenysége változtatni tudja a világot. Amikor róla egy-egy új elmélet születik, annak alapján elképzelhetjük, hogy ez a világ akár másmilyen is lehet. A többi embert megértve pedig arról támadhat új elképzelésünk, hogy mi magunk is lehetünk másfélék. És miközben így a környezet, önmagunk és a társadalom változik, nem csak arról kell gondolkodnunk, hogy milyenek vagyunk, hanem hogy milyennek kellene lennünk. Alison Gopnik
-
Minden titok. Az élet és a halál titka megfejthetetlen. Megnyílik, ha akarod, de ahhoz oda kell adnod magadból sokat. Ha az ember ebbe az egyetlen bizonyosságba belegondolna, lerakná a nagyképûség, az önzés, a feneketlen hiúság fegyvereit. Ha tudnánk, hogy mikor van vége, biztosan másképp csinálnánk sok mindent. Nem biztos, hogy jobban, de igyekvőbben. Schäffer Erzsébet