Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
A boldogság nem nyugalmi állapot, hanem vágtató iramú kalandregény és a nő, aki előállítja, maga is kalandornő, mézes madzaggal csalogat bennünket és mi mohón, eltorzult halszájjal kapunk utána és sokáig hétrét görnyedünk, fetrengünk a szenvedéstől, mert nem fér a fejünkbe, hogy annak, amit érzünk, semmi sem felel meg a külső, tárgyi valóságban. Hevesi András
-
Egy gyerek, aki mindig egyetért a szüleivel, az meg van törve. Azt akarom, hogy az én gyerekem igazi gyerek legyen. Azt akarom, hogy az én gyerekem autonóm legyen. Hogy néha ne szeressen. Akarom, mert szeretem. Szeretem, s ezért megengedem neki, hogy elfecsérelje az életét, habár természetesen küzdeni fogok azért, hogy ne pazarolja el.
-
Kérdéseket teszek fel az Úristennek, és magam felelgetek rájuk, de már nem is a Jóistennel perelek, ővele már megbékültem valahogy, inkább az embereken bánkódom; miért olyan gonoszak az emberek, amikor pedig jók is lehetnének? Miért kell a maguk és a mások életét megkeseríteniük, amikor csak rajtuk múlik, hogy boldogan és szépen éljenek? Sólem Áléchem
-
Minden zárhoz tartozik egy kulcs, minden kulcs keres egy zárat. Zár nélkül minden kulcs értelmetlen, kulcs nélkül a zár csupán holt tárgy. Megtalálni a megfelelő zárat sok időbe telhet. Türelem kell hozzá, elszántság, bátorság, és főként: őszinte vágy. És kitartás. Keresni, keresni a zárat. Előfordulhat, hogy találsz olyat, amelyhez majdnem illeszkedik. Sőt, talán illeszkedik is. És azt hiszed, megtaláltad. Próbálod elfordítani a kulcsot, de nem megy. Hogyan lehet ez? Hiszen illik a zárba. Mégsem tudod kinyitni az ajtót. Csitáry-Hock Tamás
-
Akartalak... mindennél jobban, mindenkinél jobban. Megtalálni, felfedezni, szeretni. Veled lenni, megélni az életet. Akartam. Akartalak. Aztán mást is akartam. Felejteni. Nem szeretni. Elveszíteni az úton, nem gondolni rád. Soha, soha, soha. Soha nem tudni rólad. De nem lehetett. Nem lehet. Felejteni, nem szeretni, elveszíteni. Csak egyet lehet. Megtalálni. Újra és újra és újra. Szeretni. Csitáry-Hock Tamás
-
Mi ez a szarság a szerelemmel? Hogyan őrülhetünk meg ennyire? Az idő, amit elfecsérelünk! Ha egyedül vagy, azért bőgsz: "rátalálok?" Ha nem, "szeret annyira, mint én őt?", "szerethetünk egy embernél többet is az életben?", "miért szakítunk?" Ez a sok hülye kérdés! Pedig nem vagyok tájékozatlanok! Olvasunk szerelmes történeteket, tündérmeséket, regényeket, nézünk filmeket, és mindegyik csak egyről szól: szerelem, szerelem, szerelem.
-
Szeretem az embereket. Mindenkit. Úgy szeretem őket, mint a bélyeggyûjtő a gyûjteményének darabjait. Számomra minden történet, minden esemény, minden beszélgetésfoszlány: nyersanyag. A szeretetem nem személytelen, mégsem egészen szubjektív. Mindenki én szeretnék lenni, a béna, a haldokló, a szajha, aztán visszabújnék a saját bőrömbe, hogy leírjam annak az embernek az érzéseit, gondolatait, aki voltam. De nem vagyok mindentudó. A saját életemet kell élnem, mindig ezzel az eggyel kell beérnem. A saját életét meg nem szemlélheti folyton objektív kíváncsisággal az ember. Sylvia Plath
-
Ha az ember halad valamilyen irányba, és valaki azt mondja, hogy le van zárva az út, akkor is továbbmegy, mert mi az alternatíva, nem lehet megállni, sem visszatolatni, és azt gondolja, hogy annyira vészes csak nem lehet, és különben is, mire odaérek, valószínûleg kitisztul a helyzet, és a legegyszerûbb csak sodródni az árral, hagyni, hogy történjen, ami történik, ha mégis bekövetkezik a legrosszabb, és szarban leszek, akkor legalább nem leszek egyedül. Jens Liljestrand