Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
A férfiak a kihívást keresik, azt a nőt fogják szeretni, aki nem ugrik első szavukra, akit nehéz megszerezni és megtartani, aki tud nemet mondani, és aki köszöni szépen, jól elvan a pasi nélkül is, ha éppen úgy hozza a helyzet. És amint a férfi kezdi magától értetődőnek venni a nőt - nos, onnantól kezdve kezd vesztésre állni a nő szénája, hogy enyhe képzavarral éljek.
-
Az emberi élet visszafordíthatatlan fejlesztéseken nyugszik. Az élettere kiterjesztésével párhuzamosan eddig is sokféle életet áldozott fel. Kiirtotta az erdőket, lecsapolta a tavakat, gátakat épített és kiaknázott minden erőforrást. Megszámlálhatatlanul sok élőlény halt ki azért, mert az ember tönkretette az élőhelyét. Ha feláldozhatja a saját bolygója élővilágát, miért ne tehetné meg a világegyetemmel is?
-
Nem lehetséges szoros, tartós kapcsolatban létezni valakivel úgy, hogy az egyszersmind ne lenne bonyolult is, annak minden következményével együtt. Természetesen láthatunk valamit egyszerûen is, ami valójában nagyon árnyalt és összetett, de ez akkor inkább rólunk szól, a mi nézőpontunkról, és nem magáról a kapcsolatról. Aki tehát valódi hosszú távú békét szeretne a társkapcsolatában, annak tudnia kell lemondani a nyugalmáról. Pál Ferenc
-
Az út a természet törvényeitől a természet viselkedéséig nem okvetlenül közvetlen és nyilvánvaló. A megfigyelt viselkedés és a belőle következő törvény között szakadék tátong, amit az emberi elme csak matematikai számításokkal tud áthidalni. Ezzel nem azt sugalljuk, hogy a természet nem más, mint matematika (...). Lehet, hogy a természet mintáinak és szabályosságainak más az eredete; de, végtére is, a matematika nagyon hatékony módszer az ember számára, hogy megértse ezeket a mintákat. Ian Nicholas Stewart
-
A nők felszabadulási harcában nem egy rabszolgalázadás, hanem az Élet megmentésének a kísérlete rejlik. Az Életé, melyet ők hoztak létre, és ezért fontosabb nekik, mint a férfiaknak. A nőnek az emberiség az életmûve. A létért a férfi számára ismeretlen erejû felelősséget és aggodalmat érez. Müller Péter
-
Bármilyen nehéz is, kényszerítsük ki magunkat az ajtón! Még ha a tervezettnél rövidebb táv vagy lassabb tempó lesz is a vége, sokkal többet teszünk így, mintha semmit nem tennénk. Ha időeredményben vagy távolságban nem is érjük el a felállított célt, legyőztük a lustaságunkat, és ez már önmagában is nagy szó.
-
Amikor még kötődsz, ragaszkodsz, még nem szeretetet ajánlasz a másiknak, hanem láncot, amely téged és őt is köt. A szerelem pedig csak szabadságban tud létezni. Az igazi szerelmes a szeretett személy javát keresi, ennek legfőbb feltétele, hogy a szeretett személy szabad legyen a szerelmestől. Anthony de Mello
-
A tudományos nézetek korántsem csak felfedezések vagy érvek révén változnak. Legalább olyan fontos szerephez jutnak itt azok a szociális hálók, amelyekben a kutatók dolgoznak. Ezek a hálók határozzák meg, kinek hisznek és kinek nem, mely adatok számítanak megbízhatóknak, és mely emléletek valószínûsíthetők. David Van Reybrouck