Nyugdíjba vonulás idézetek

A problémákat nem is biztos, hogy meg kell oldani. Egyszerûen csak csinálni kell tovább, amit szeretnénk, és akkor majd sikert érünk el. Vagy nem. De az egy újabb probléma, amin keresztül kell gyalogolni. Földes András

Olyan erők vannak a világban, amikhez képest én könnyû kendő vagyok. Mind azok vagyunk. A szél felkaphat, hogy elsodorjon, a Nap szénné égethet, a víz, a tenger bármikor összetörhet. Semmik vagyunk, az egész részei, kis porszemek.

Minden fegyver, melyet elővesznek a szekrényből, célt keres magának, és előbb-utóbb elsül. Moldova György

Mindig túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy megtudjuk, milyen messzire mehetünk. Mérő László

Tudatosan vagy tudattalanul a nők mindig a becsületérzésre, az adott szó kötelezettségére hivatkoznak, amire oly kényesek a férfiak. Albert Camus

Az emberekben él a vágy, hogy bejárják a földet. Mászunk, járunk, aztán futunk, mindezt azért, hogy egyre messzebb kerüljünk attól a helytől, ahonnan jöttünk: otthonról. Tapasztalatból tudom, milyen csodálatos érzés, amikor megváltozik a környezetünk, és most azt is tudom, hogy otthon maradni, hagyni másokat elmenni, maga is egy fantasztikus utazás. Mert amikor elengedünk valamit, helyet teremtünk valami egészen másnak (...), valaminek, amit nem vártunk (...), valaminek, amitől az otthonunk váratlan kalandnak tûnik, utazásnak, ahol minden sarkon új kincsek várnak, ahol a világ a teljes bonyolultságában eljön a lakásunkba, mert a végén az erő nem csak azokkal van, akik elmennek, de benne van abban is, amit maguk után hagynak.

Sok ember él egy asszonyban, és a nő mindegyik tud lenni: (...) szakács, pincér, takarítónő, vendéglátó, sokszor gazdasági vezető, anya, tanácsadó, gyógyító, kedves nővér, nagymama, királyné, sőt, Királynő, azon kívül lelki társ, jóbarát és pszichológus. Tudja, mikor kell szidni és dicsérni a társát. Mikor kell fölnézni rá, s mikor kell úgy tennie, mintha fölnézne rá. Tudja, mi a férfiönérzet és férfihiúság, a férfi ész és férfi butaság. Tudja a társát láthatatlan eszközökkel befolyásolni. Meg tud szépülni. Ha kell, meg tudja szelídíteni a férjét, mint a vadlovat, és bátorítja, ha gyáva. Boszorkány, mágus és Hófehérke tud lenni, akibe mind a hét törpe szerelmes volt. Társa a férfinak. Harcostársa. Bajtársa. Cinkosa. Sorstársa. Müller Péter

Vannak kívánságok, melyek felett nincsen hatalmunk.

Ahogyan változnak a dolgok, úgy mi is képesek vagyunk velük változni és elfogadni a körülöttünk lévő világ és önmagunk folytonos változását. Ha ezt valaki elfogadja, az persze sok esetben úgy tûnik, mintha újrakezdés lenne, de alapvetően egy folyamatos változás, amiben benne vagyunk. Kollár-Klemencz László

A szerelem csak a magunk szerelme - s talán ez a nagysága. De ezt nem valljuk be - s ez a nyomorúsága. Paul Géraldy

Ha két ember az életük egyes szakaszában annyira közel áll egymáshoz, hogy őszinte barátság fûzi össze őket, akkor az hogyan múlhat el? Szerintem, ha valaki nem marad a barátunk életünk végéig, akkor az sohasem volt az igazán. Talán csak halálunk előtt fogjuk megtudni, ki is volt igazi barát. Papp Csilla

A sikeres házasság olyan építmény, amelyet mindennap újra fel kell építeni. André Maurois

Keresitek az igazit. Mámoros érzelmekben akartok fürdeni. A szerelem viszont újra és újra elmúlik. A szeretetet meg senki sem értékeli, csak karácsonykor hallunk róla nagy eposzokat. Márta Alex

Nőnek lenni jó. És amiért jó, pont ugyanazért rossz is néha. Viszont vagyunk annyira pozitívak, hogy a rosszat is jónak fogjuk föl, mert ugye a gondolat ereje, a kimondott szó, meg az isten tudja, milyen ezoterikus blabla, és Coelho is ezt mondogassa. Azért van ebben valami. Leitner Olga

Mert amitől félek, az ismeretlen. Csak azt tudom, hogy nagyon jó is lehet belőle és nagyon fájdalmas is. De egyik sem riaszt vissza. Bele merek ugrani. Hiszen nem az a lényeg, hogy nagyon jó vagy nagyon rossz lesz, hanem az a lényeg, hogy a végén el tudjak számolni önmagammal. Csernus Imre

Mindazokhoz szólok, akik valami súlyos szerencsétlenséget vészeltek át - valamit, ami megrendítette önbizalmukat, egy csapással eltorzította a világukat. Talán vadul szembeszálltak vele, vagy teljesen szétzilálódtak, vagy évekre eltüntették a dolgot szem elől - mindegy, hogyan jutottak el idáig. Napról napra erősebbekké válnak. Napról napra gyógyulnak. Minden túlélt nappal azt jelzik annak az eseménynek, személynek, betegségnek, emléknek: NEM TE HATÁROZOL MEG ENGEM. Csak így tovább.

Furcsa, hogy a kor előrehaladtával az ember mennyire másképpen gondolkodik a sorsról és a végzetről. Fiatalon még meg vagyunk győződve arról, hogy az élet csupa választási lehetőség. Ott állunk megannyi ajtó előtt, kinyitunk egyet, mögötte még több ajtó, ott is választunk egyet és így tovább. De nemcsak azt választjuk ki, hogy mihez akarunk kezdeni, hanem azt is, hogy mivé akarunk válni. És igazából még az sem zavar, ha hangos csattanással időről időre bezárul mögöttünk egy ajtó. Ahogyan az sem, hogy az ajtók közül sok ugyanoda vezet, ahová történetesen egy másik is. És az sem baj, ha az ajtó zárva van, hiszen ott van a többi, lehet újra próbálkozni. Az, hogy a választási lehetőség csupán illúzió, fel sem merül bennünk, hiszen csak azt akarjuk megtudni, hogy mi van az ajtó mögött, a mögött, amiről azt reméljük, hogy közelebb visz a titok nyitjához. Amíg ifjú az ember, így tekint az életre. Aztán valamikor, amikor az ember nagyjából az élete feléhez ér, megváltozik. Kétségek, csalódások, kudarcok, felesleges ismétlődések veszik át a kíváncsiság helyét. Lassan kezdjük felfogni, hogy már több ajtó van zárva előttünk, mint ahányon még benyithatunk. Egyre többet tekintünk hátra, ahelyett, hogy előre néznénk. Ami eddig jelentéktelen volt, annak hirtelen óriási súlya lesz. Richard Russo

Az a gondolat, hogy jobban járunk, ha egy és ugyanazon személlyel éljük le hátralevő éveinket, nem a lét természetes, időtlen igazsága, hanem egy hiedelem, amelyet igaznak akarunk tudni. Az, hogy lemondunk magányunkról, függetlenségünkről, sokkal nagyobb áldozat, mint a legtöbben gondolnánk. Hiszen, ha megosztjuk valakivel az élőhelyünket, az életünket, az nyilvánvalóan nehezebb, mint egyedül lenni. Sőt, mi több, a páros élet gyakorlatilag lehetetlennek tûnik, nem igaz? Hát nem képtelenség, hogy keresnünk kell magunknak egy másik embert, akivel aztán leéljük az egész életünket? Akivel együtt öregszünk, együtt változunk? Akit nap mint nap látunk, és nap mint nap reagálunk a hangulataira, igényeire?

Nem vagyunk tökéletesek, mind megbotlunk az úton, amin járunk. Van, aki egyedül áll fel, van, aki segítséggel. Számít ez? Csak az számít, hogy felállt és továbbment.

Az ember nem változik élete során. Némi humorral azt mondhatnám, legfeljebb megtanul viselkedni. Paulinyi Tamás