Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Általában oka van annak, ha vonalat húzunk. Védekezés, biztonságkeresés, tisztán látás. Ha úgy döntesz, hogy átléped a vonalat, azt a saját felelősségedre teszed. De akkor miért van az, hogy minél láthatóbb a vonal, annál nagyobb a kísértés, hogy átlépjük? Nem tehetünk róla. Ha egy vonalat látunk, át akarjuk lépni. Talán az élvezet miatt, amit az okoz, amikor az ismerőst felváltja az ismeretlen. Egyfajta bátorságpróba. Az egyetlen probléma, ha egyszer átlépted, hogy szinte lehetetlen visszafordulni. De ha valahogy mégis sikerül visszajutni a vonalon túlra, hatalmas biztonságra lelünk.
-
Újév első napja (...), illetve ezek a napok alapvetően az újévi fogadalmakról szólnak, az emberek nagy elhatározásokba vágják a fejszéjüket. Elhatározzák, hogy mit fognak megváltoztatni az életükben, mit fognak másként csinálni, mint eddig, és hogyan fogják gyökerestől felforgatni az eddigi életüket. Aztán elkezdik egy-két hét, egy-két hónap, és kiderül, hogy nem mindegyik fogadalom volt tartható. Sokszor nem is a belső elhatározás hiányzik ezek mögül, - nyilván az is előfordul -, de legtöbbször általában az szokott kiderülni, hogy olyan struktúrákba, akadályokba, korlátokba ütközik a változtatni kívánó egyén, amelyeknek a létezéséről lehet, hogy korábban nem is tudott, de közben mégiscsak kikerülhetetlenül meghatározza az ő életét. (...) Változtatni bár jó, és van, amikor kívánatos, de nem mindig szükségszerû, és nem mindig könnyû. Számos buktatója van a dolognak, úgyhogy semmi baj nincs azzal, hogyha nincsen egyetlen újévi fogadalmad sem, semmi baj nincs azzal, hogyha nem akarod megváltoztatni gyökerestől az életedet.
-
Isten csak ennyit kérdez: "Szerettél, amíg éltél?" Ez az élet lényege: a szeretet képessége, nem pedig a név, amit az útlevelünkben, a névjegykártyánkon és a személyi igazolványunkban hordunk. A nagy misztikusok cserélgették a neveiket, sőt, volt, aki örökre elhagyta. Amikor Keresztelő Szent Jánostól megkérdezték, hogy ki ő, csak annyit mondott: "Én kiáltó hang vagyok a pusztában." Amikor Jézus rátalál egyik követőjére, nem törődik vele, hogy a férfi egész életében a Simon névre hallgatott, és elnevezi Péternek. Mózes megkérdezi Istentől a nevét. A válasz: "Én vagyok." Paulo Coelho
-
Ha létünknek csak egy isten adhatna értelmet a túlvilági örök boldogság felkínálásával, akkor valóban nem lehetne más célunk, mint hogy parancsai szerint élve ezt elnyerjük. A valóság ezzel szemben az, hogy az életnek csak egyetlen célja van: az élet fenntartása, és ezen túlmenően önmagában nincs más értelme. Az életben viszont kitûzhetünk értelmes célokat, s ezeket elérve boldogok lehetünk, ha megtanuljuk a kudarcokat is elviselni és van erőnk újrakezdeni.
-
Ott suhog felettük kérlelhetetlen, fásult egykedvûséggel, aki átlép mindenen, akit át nem lép senki, akit sem elhagyni, sem megelőzni nem lehet, aki nem kérdez, de nem is válaszol, nem nevet, de nem is sír, aki nem született, de nem is hal meg, aki végtelen és örök, s ez az úr: az Idő. Fekete István
-
A könyv mindenhova elkísér, lapjairól régen elporladt gondolkozók szólnak hozzánk. Türelmes is, mert ha küszködünk a megértéssel, a nehéz részeket újra meg újra átolvashatjuk, és sohasem hánytorgatja föl a tévedéseinket. A könyv kulcsfontosságú a világ megértéséhez, nélküle nem lehetnénk aktív tagjai egy demokratikus társadalomnak. Carl Sagan