Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Erőfeszítést kíván, hogy megértsük és önmagunkra vonatkoztassuk mindazt, amit rossznak és megvetendőnek tartunk, mert szívesen kikerüljük az ezzel való szembesülést. Ha nem tesszük meg, nem csinálunk mást, mint elbújunk azon mesterséges határok mögött, amelyek köztünk és a külvilágban ellenségként megtapasztalt eszmék és emberek között húzódnak. Ewoud Kieft
-
Csak egy nő vagyok. Van, akinek szép, és van, akinek csúnya. Van, aki átnéz rajtam, és van, aki le sem tudja venni rólam a szemét. Van, akinek tetszik, ahogy öltözöm, és van, aki elfintorodik, ha meglát. Van, aki nem kedvel, és van, aki kimondottan. Csak egy nő vagyok, de az életemben mindig is én leszek az a nő, aki a legfontosabb az összes nő közül. Nekem kell magam szeretni, elfogadni, dicsérni, bírálni, és önkritikát gyakorolni magamon. Nekem kell bíznom magamban, és nekem kell legyinteni más fintorára, negativitására irányomba. Nekem kell magamat az életem főszereplőjeként kezelnem, akkor is, ha mások csak átnéznének és átlépnének rajtam. Csak egy nő vagyok mások szemében, az univerzumban, ebben a hatalmas világban. De magamnak én vagyok mindennek a közepe, ami körülöttem történik, mert belőlem indul ki minden, ami az életem része. Éppen ezért becsülöm ezt a nőt, aki vagyok. Pontosan tudom, mennyit érek, mire vagyok képes, és hogy lehet, hogy ebben a világban csak egy nő vagyok... de valakinek én vagyok a világ.
-
Nem mondom el neked, mit élek meg igazán. Nem vagy hajlandó meghallgatni, mi zajlik le valójában bennem. Bosszankodom. Te félni kezdesz. Én lázadok. Te kontrollálsz. Én még inkább lázadok. Megerősíted a kontrollt. Robbanok. Megtorolsz... mondd csak, nem fáradtál bele ebbe az évszázadok óta tökéletesen szabályozott játékba? És ha meghallgatnánk egymást?
-
Embert emberhez kapcsol barátság, hála, szeretet, szerelem, szenvedély, érdek, gyûlölet, kíváncsiság, bosszúvágy, tunyaság, a nehézkedés törvénye, közöny. Vagy: ezek szerelmesek, ezek barátok, ezek unják egymást, ezek még tisztelik egymást. De akad e lehetőségeken kívül számtalan olyan kapcsolat még férfi és nő között, melyek menthetetlenül összekötik őket, s nem lehet névvel nevezni, nincs oka, miért vannak hát együtt, holott, szemmel láthatóan és minden jel szerint, kézzel-lábbal rugaszkodnának el egymástól, ha tehetnék. Van valamilyen ultraviolett-skálája is az emberek között az érintkezésnek, vannak emberi állapotok, melyeknek a nyelv szegénysége, tunyasága nem adott még elnevezést. Férfi és nő viszonyát általában leöntjük azzal a generálszóval, hogy szerelem. De van más is férfi és nő között, mint szerelem és barátság. Márai Sándor
-
Jellemzően saját tapasztalatainkból kiindulva viszonyulunk a minket körülvevő világhoz, e sajátos nézőpont pedig megteremti annak alapját, hogy mit tartunk normálisnak, észszerûnek vagy jónak. A távoli helyek egzotikusak, de egyben gyanúsak is. A más szokások, kultúra, nyelv és ételek mulatságosak, szorongást keltőek, sőt akár bosszantóak. Általában könnyebb saját védett zugunkban élni. Az idegen kultúra megértése sokszor túlságosan sok erőfeszítést kíván. Ezért szavaznak egymásra a szomszédos országok az Eurovíziós Dalfesztiválon.
-
A világ legtöbb regulája megköveteli, hogy mondjunk le önmagunkról s álljunk ki a placcra, szolgáljuk a közt. Az emberek érdemüknek tartják, hogy eltérítnek önmagunktól, hiszen természetes hajlamból állítólag amúgy is túlságosan ragaszkodunk becses személyünkhöz; és ügyük védelmére minden érvet felvonultatnak. De hát ez vajon az első eset, hogy a bölcsek nem olyanoknak tüntetik fel a dolgokat, amilyenek, hanem a hasznukat mérlegelik? Michel de Montaigne
-
Számomra csak egy ember létezik: Jézus. Jézus létezik, és ő létezik mindazokban, akik benne és általa léteznek. Azért írok, mert jobban, pontosabban ki akarom fejezni az azonosságot Jézussal bennem és másokban. Fütyülök rá, hogy hányan olvassák, vagy hányan nem olvassák a verseimet. Egyetlen célom: egy fokkal közelebb hozni a jóakaratú, érzékeny olvasót ehhez az azonossághoz, a Jézussal való egységhez. Weöres Sándor
-
Miért gondolják azt az emberek, amikor elhagyják a partnerüket valaki másért, hogy okosabb úgy viselkedni, mintha nem lenne harmadik? Azt gondolják, kevésbé fog fájni a partnerüknek, ha elhitetik vele, hogy kizárólag azért lépnek le, mert nem bírják tovább őket, és csak két hét múlva futnak össze mintegy véletlenül holmi autóstáskás, magas Omar Sharif-fazonnal, miközben a régi partner minden este könnyekre fakad a fogmosópohár láttán? Olyanok, mint azok, akik hazug indokokat eszelnek ki az igazság helyett, akkor is, ha az igazság jobb a hazugságnál. Helen Fielding
-
Vannak szerető emberek. Előbb-utóbb felmerül bennük az igény, hogy akit szeretnek, teljességükben, torzítatlanul lássák. De nem olyan könnyû megmutatkozni. Saját félelmeink észrevétlenül is elvárásokká merevednek bennünk, s nehezünkre esik a másik természetessége. Bár mesék, mondák, vallomások szólnak arról, mennyire epekedünk, hogy megismerhessünk valakit, de ha erre alkalmunk nyílik, legtöbbször meggondolatlan hirtelenséggel ítéljük meg a másik személy jellemvonásait. Végül mindannyian rejtőzködni kezdünk, és szorongatónak érezzük a mindennapi életünket. Jónás Tamás