Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Én megpróbáltam. Megpróbáltam jó férj lenni. Megpróbáltam jó apa lenni, becsületes állampolgár, aki betartja a törvényt és befizeti az adóját. Megpróbáltam bízni a barátomban, megpróbáltam mindent újrakezdeni. Igyekeztem. Még akartam is! Isten a tanúm, én próbáltam más ember lenni. Próbáltam jó ember lenni, de nem sikerült. Hiába próbálkoztam sok mindennel, az élet nem akarta úgy. Az élet talán azt akarja, hogy vergődjek, mint a partra vetett hal és még úgy is belém rúgjanak. Szóval maradjunk annyiban, barátom, hogy nekem nem áll jól a jó.
-
Nehéz elengedni embereket vagy szokásokat, mert annyi energiánk van bennük, hogy félünk elengedni őket. Ugyanakkor felszabadító is lehet, vagy akár a boldogságunk záloga. Ha nem engeded el őket, sötét helyen találod magadat és nem szabadulsz a legrosszabb szokásaidtól. Néha ha igazán szeretünk valakit, bele kell törődnünk az elengedésébe.
-
Akik csak fecsegnek a természetről, ahelyett, hogy megfigyelnék és kísérletekkel kényszerítenék megszólalásra, azok sohasem fogják a természetet igazán megismerni. De ha sikerül megszólaltatnunk a természetet, akkor az a matematika nyelvén szólal meg, és ha e nyelvet nem értjük, akkor hiába is szólaltattuk meg, nem érthetjük meg, amit mond.
-
A könnyebb utat akarod választani, mert félsz. Félsz, mert ha elbuksz, akkor nem tudsz mást hibáztatni. De hadd mondjak valamit: az élet ijesztő, szokj hozzá! Nincsenek varázsos megoldások, minden tőlünk függ, úgyhogy állj talpra, menj és tegyél érte valamit! (...) Az értékes dolgokat sohasem könnyû megszerezni.
-
Hiába vágyódott erre a találkozásra, most, hogy itt van végre, úgy érzi, innen is tovább kell rohannia! Tovább, tovább! "Meg kell végre találni, amit igazán keres, és míg AZ hiányzik, addig senki sem kell! Addig minden csak hazudozás, káprázat, gyáva menekülés!... ENGEDJETEK, AZ ISTEN SZERELMÉRE!" Müller Péter