Téma
Önértékelés idézetek
-
Még szinte meg sem születtél, de a szüleid máris nagy reményeket fûznek hozzád. Azt remélik, talán egy második Nagy Sándort hoztak a világra, vagy hogy a kicsi lányuk nem is lehet más, mint maga Kleopátra reinkarnációja. A szüleid már a kezdet kezdetén azt nevelik beléd, hogy nem érsz semmit, amíg el nem érsz valamit az életben. Aki egyszerû, az az ő szemükben csak mamlasz tökfilkó lehet. Osho
-
A történelem folyamán miért zajlott annyi párbaj, csata és más fontos esemény hajnalban? Nem csak azért, mert annyira kedvelték a napkeltét, hanem azért is, mert ez volt az egyetlen olyan időpont, amelyet mindenki azonosítani tudott. Pontos órák híján az életet - ahogy a szociológusok mondják - a biológiai óra határozta meg. Az emberek akkor csinálták a dolgokat, amikor helyesnek ítélték meg, nem a csuklójukon lévő óra alapján. Akkor ettek, amikor éhesek voltak, és akkor aludtak, amikor álmosak. Mindazonáltal amikortól meg tudták mondani, mennyi az idő, onnantól már elszakíthatatlanná vált ez a köldökzsinór.
-
Maga nem ismeri, mi a nő. (...) Az egy szörnyû találmány. Aki olyan közelről ismeri a nőket, mint én. Tudja, a nő alapjában véve valami állat. Nem több, mint egy nőstény állat, csak éppen beszélni tud. De nem azt teszi, amit mond, amit beszél, hanem azt, amit az a nőstény állat tesz, aki nem tud emberi nyelvet. Móricz Zsigmond
-
A Ji-king azt üzeni, hogy minden kapcsolat: lelki kapcsolat! A mai, automata üzemmódra állított ember a legnagyobb tévedésben van, amikor azt hiszi, hogy "lelki kapcsolata" csak a szeretőjével van, a pénztárgép mögött ülő áruházi alkalmazottal nincs. Egy-egy kapcsolatnak természetesen különféle mélységei lehetnek, de aki akár csak egyetlen embert is tárgynak és eszköznek tekint, az a számára kedveset is előbb-utóbb eszköznek fogja tekinteni. Müller Péter