Téma
Öregedés idézetek
-
Az élet rövid. Mindig veszítünk, ha lényeges dolgokat halasztunk el. A hátramaradó évek vagy órák olyanok nekünk, mint egy értékes anyag, amely könnyedén porlad, és észrevétlenül szét tud morzsolódni. Felbecsülhetetlen értéke ellenére az idő nem tudja megvédeni magát: olyan, mint egy gyerek, akit bármilyen járókelő el tud csalogatni. Matthieu Ricard
-
Az öregek mindig jobban ragaszkodnak az élethez, mint a gyerekek, és kelletlenebbül válnak meg tőle, mint a fiatalok. Hiszen minden munkájuk ennek az életnek szólt, ezért a végén úgy érzik, hogy kárba veszett a fáradozásuk. Minden gondjukat, minden javukat, dolgos, álmatlan éjszakáik minden gyümölcsét, mindenüket itt hagyják, amikor elmennek. Életükben nem gondoltak arra, hogy olyasmit is szerezzenek, amit magukkal vihetnének a halálba. Jean-Jacques Rousseau
-
Az öregedés nem lassú folyamat. Egyik nap még fiatalok vagyunk, s a másikon pedig már vének. Igen, pillanat az egész, és megöregedünk. Szinte varázsütésre. Mindannyian titkon abban bízunk, hogy mi kivételek leszünk, az egyedüli kivételek, minket majd elkerül a halál, és örökké élünk. Aztán egy nap már nem hiszünk ebben többé. Ekkor lettünk öregek. Cserna-Szabó András
-
Az ifjúkor háborgó kedélye lecsendesedik a férfiúi kor zsámolyánál. Az idő változik, és mi az időben. A sebet, mit sokszor az ifjúkor túlkapásai ütöttek lelkünkön, begyógyítja rendeltetésünk időszaka, a mely a családi életbe vezet be bennünket, melynek melege áttör a lelkünkre nehezedő sötét légkörön, és sugarai alatt a kétes jövő kiderül.
-
58 éves korára egy ember teljesen megérik. Már teljesen olyan, amilyen. Tulajdonságai kikristályosodtak, jelleme is kialakult. Rutinos lesz, bölcs lesz, megtanulja a türelmet, megtanul másokról gondoskodni, megbízhatóan elvégzi a feladatait, vagy lefelé tartó spirálban alkoholista, reménytelen, mindig másokat okoló, rosszindulatú, koránál sokkal öregebbnek látszó, lepusztult, kellemetlen figurává változik. Ki így, ki úgy. Laár András