Téma
Öregedés idézetek
-
Túl sokra becsüljük a nagyságot, mint ahogy túl sokra taksáljuk azok elszántságát is, akikről tudjuk vagy hallottuk, hogy megvetik vagy önként mondtak le róla; ugyanis lényegét tekintve a nagyság nem olyan egyértelmûen kényelmes állapot, hogy ha valaki elutasítja, csodájára járjunk. Michel de Montaigne
-
Amit az ember átlátni s megismerni fáradság nélkül nem tud, azt közönségesen inkább azon oknak tulajdonítja, mely apárúl fiúra, mint valamely igazság, axiómaképp ment át; mintsem annak józan s egészséges létét vagy nemlétét önerejével vizsgálná meg; inkább a régi szokás göröncsös útján izzad élte fogytáig, mintsem pillantatokig eszét fárasztaná egy kissé jobb szisztéma és simább út feltalálása végett. Széchenyi István
-
Mese, hogy volt egy öreg ember, s egyszer hullt a hó, de az apóka s egy néni azt mondták: mégis, talán mégis! Mégis védik, ami megmaradt, hogy legyen úgy, ahogy az élet kéri, ahogy senki sem érti, legyen, legyen mégis! Lesz valaha egy új világ, mely megérti, mi fájt, mely arról szól, hogy volt két ember, ki ugyanarra várt. Koltay Gergely
-
Több ezer éve minden generáció azt gondolja, nekik még volt tudásuk, de a fiatalság már fabatkát sem ér. Az biztos, hogy minden korszak másfajta tudásszerkezetet és bebiflázott adatmennyiséget követel meg. Ezért tartják az idősebbek butának a fiatalabbakat, míg a fiatalok cserébe feleslegesnek az öregek tudását és fontosnak a sajátjukat. Lackfi János