Téma
Öregedés idézetek
-
Fogadd e színarany tollat becsülésem jeléül. Hiszen ez a kicsiny szerszám erősebb a kardnál, hosszabb az emberi életnél. Mi már rég porrá leszünk, amikor soraid még mindig hirdetik és megítéltetik életünket és tetteinket. Legyen hát becsülete a tollnak, amely az idő földjét szántja és tanúskodik a jövendő előtt.
-
Ha lehetséges volna kinek-kinek a szeme elé tárni eljövendő éveinek számát, mint ahogy az eltelt éveiét lehet, mennyire idegesekké válnának azok, akik azt látnák, hogy már csak néhány esztendejük van hátra, s mennyire takarékosan bánnának velük! Könnyû azonban bármi keveset is beosztani, ha az biztos; azt kell jobban óvni, amiről nem tudjuk, mikor fogy el. Lucius Annaeus Seneca
-
Ha a Hold, midőn bejárja örökkévaló pályáját a Föld körül, öntudattal volna megáldva, melyen meg volna győződve, hogy saját jószántából rója útját... ugyanígy egy Lény, aki nagyobb belátással és tökéletesebb intelligenciával volna megáldva, az embert és tetteit figyelve megmosolyogná azt az emberi illúziót, hogy a saját szabad akaratunk szerint cselekszünk. Albert Einstein