Téma
Orvosok és ápolók idézetek
-
Akik végigmenekülik és végigrettegik az életüket, mert nem akarják megoldani a problémákat, azok vissza fogják ezt kapni, még súlyosabban. Senki nem fogja megúszni. Mindannyian megkapjuk. Akkor nem jobb kimondani, még ha fáj is? És addig megváltoztatni, amíg a gondolkodás szikrája bennünk van? Mert lehet megkeseredve élni. Kétségtelen. Csernus Imre
-
Mit jelent a boldogság? Nekem azt, hogy képes vagyok megélni az adott pillanatot. Azzal, akivel vagyok. Vagy ha egyedül, hát egyedül. Ott, ahol éppen vagyok. Megélni a pillanatot azt jelenti, hogy odaajándékozom magam neki. A lényemet, az időmet. Abból adok, ami számomra fontos. Ott vagyok. Nemcsak fizikai valómmal, de lélekben is. Nem a telefonomat nézve fél szemmel, nem arra gondolva, hogy máshol mi történik, vagy hogy nyitva felejtettem-e a gázt. Onnan tudom, hogy elértem ezt az állapotot, hogy nem szeretnék máshol lenni, csak ott, ahol épp vagyok. Nem arról ábrándozom, hogy éppen hol lenne jobb.
-
Kételyt ébresztene bennünk egy ember iránt, ha azt hallanánk róla, hogy okokra van szüksége ahhoz, hogy rendes ember maradjon: annyi bizonyos, hogy nagy ívben elkerüljük a társaságát. A "mert" szócska bizonyos esetekben kompromittál; az ember időnként önmagát cáfolja meg egyetlen "mert" szócskával. No most már ha azt halljuk a továbbiakban, hogy az erény efféle aspiránsának rossz okokra van szüksége ahhoz, hogy tiszteletre méltó maradjon, akkor az még nem ok arra, hogy fokozott mértékben tiszteljük. De ő csak megy tovább, eljön hozzánk, és az arcunkba mondja: "Ön zavarja moralitásomat a hitetlenségével, Hitetlen úr; ameddig nem hisz rossz okaimban, akarom mondani Istenben, a büntető túlvilágban, az akaratszabadságban, addig igenis akadályozza erényemet..." Friedrich Nietzsche
-
Amikor valaki párkapcsolati problémákról beszél, azzal is tisztában kell lennünk, hogy csak a valóság benne leképeződő verzióját halljuk. Amiről beszél, az az ő egyéni megélése, és szinte biztosra vehető, hogy a párját hallgatva felmerülne bennünk a kérdés, vajon ugyanarról a kapcsolatról van-e szó.