Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Őszinteség idézetek
Jobb élet az, amit a bosszú hajt, mint az, amit semmi.
Tulajdonképpen nem is hazudtam. Csak válogattam az igazságok között.
John Green
A lelkiismeret nem valami finnyás jószág, nem is túl eszes, kedveli az egyszerû hazugságokat.
Szőcs Henriette
Aki (...) lojális akar lenni, annak a szó igazi értelmében soha nem szabad egész őszintének lenni.
A történelem a valóság megközelíthetetlenségének még csak nem is a legelkeserítőbb, inkább a legmulatságosabb bizonyítéka.
Krasznahorkai László
No, akkor ez a csizma épp olyan, mint az a tudomány, amit te kínálsz nekünk. Kicsiny dolgokról akarsz sokat beszélni, de a sok beszély mögött az igaz szó könnyen megbújik, vagy talán el is vész végleg. Az én udvaromban ez nem erény, hanem bûn. Legalább akkora, mint kis lábra nagy csizmát varrni.
Ha tetszik egy férfi, ne félj cselekedni, mert a szívedet csak a tetteidben találhatod meg.
A ravaszság egyik legjobb módja az, hogy nem ravaszkodunk, csak azt közöljük, amit akarunk, hogy megtörténjék, könnyedén, félvállról, hogy ne lássék a szándékunk.
Kosztolányi Dezső
A tealevelek mit sem érnek a kávézaccból jósláshoz képest, ha az ember a szépítetlen igazságra kíváncsi. A kávé iható mágia.
Catherynne M. Valente
A valóság nem létezik többé, szabad a vásár, semmit sem kell rejtegetni, besúgókra sincs szükség, mert mi magunk vagyunk a besúgók, még akkor is, ha nincs mit besúgnunk.
Végel László
A jó hírt nem szabad megkérdőjelezni. A kérdések néha csak arra jók, hogy eltompítsák a ragyogást.
Az, aki soha nem ismerte meg, mi az őszintétlenség vagy a vélemény elhallgatása, éppúgy nem lehetne becsületes vagy szókimondó, ahogy az sem lehetne őszintétlen vagy tartózkodó, aki sohasem ismerte meg, mi az egyenes és nyílt szó.
Gilbert Ryle
Ha az ember egyszer megtanulja irányítani az érzelmeit, az ellenfélnek csaknem lehetetlen rájönnie, igazat mond-e. A dolog lényege, mint a pókerben, az, hogy közömbös arcot kell vágni, akár royal flush, akár egy pár van a kezünkben.
Én nem tudom szédíteni a szíved. Én nem mondhatom, hiszen nem lenne igaz és nem lenne szép. Hogy az egyetlen voltál és leszel, hiszen testünk csak porból van, és ami azután lesz, ott mindenki egy.
Kowalsky meg a Vega
A külső dolgok tudománya sohasem nyújt vigasztalást erkölcsi tudatlanságomra szomorúságom idején; de az erkölcsök tudománya mindenkor megvigasztal a külső dolgokban való tudatlanságomért.
Blaise Pascal
Használd és élvezd az alkalmat, amikor nem kell hazudnod!
Fodor Ákos
Csak akkor leszel igazán kiegyensúlyozott, ha mindent meggyőződésből csinálsz - nem pedig mondjuk azért, hogy megmutasd másoknak, mire vagy képes.
Oravecz Nóra
Megsérteni csak tisztességes embert és tisztességes asszonyt lehet; a tolvajnak azt mondani, hogy tolvaj, csak ténymegállapítás.
Lev Tolsztoj
Egyvalamit megtanultam az életem során: mondhatnak rám bármit, ha nem igaz, kár rajta pufognom. Nem mindegy, ő mit gondol, ha én tudom az igazat?
Borsa Brown
Minél absztraktabb az igazság, amelyet tanítani akarsz, annál inkább kell még az érzékeket is feléje csábítanod.
Friedrich Nietzsche
« Előző
1
…
92
93
94
95
96
…
120
Következő »