Téma
Sport idézetek
-
Időnként úgy érezhetjük magunkat, mint egy pörgő falevél, melyet a szél piszkos utcán sodor; úgy érezhetjük magunkat, mint egy homokszem, mely megrekedt valahol. De senki nem mondta, hogy az élet nyugodt és rendezett dolog - nem az. Az ember nem tépett falevél, és nem is homokszem: kisebb-nagyobb mértékben megtervezheti az útirányát, és követheti is. Lehet, hogy úgy érezzük, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint már túl késő bármit is tenni; hogy a mögöttünk lévő út már annyira tönkre van téve, hogy nincs esély egy olyan jövőbeli út megrajzolására, amely akár egy kicsit is más lesz. Mindig van az úton egy olyan pont, amikor új utat jelölhetünk ki. És megpróbálhatjuk követni. Nincs élő ember, aki ne tudna újrakezdeni. Lafayette Ron Hubbard
-
A fotózás leginkább a főzéshez hasonlítható: akármilyen kiváló szakács vagy, nem tudsz egy tápon nevelt csirkéből igazán jó fogást készíteni. A legfontosabb a folyamatos megújulás. Sokan azt gondolják, hogy ez az idő múlásával egyre komolyabb kihívás, de én szerencsére éppen az ellenkezőjét tapasztalom: minél régebb óta gyakorlom a szakmát, annál több új ötletem támad, mindegyiknek a megvalósítása nem is fér bele az életembe. Máté Bence
-
Az ember két fő bûne: a türelmetlenség és a hanyagság, minden egyéb ezekből ered. Türelmetlensége miatt ûzték ki a paradicsomból, és hanyagsága miatt nem tér vissza oda. De a legfőbb bûn talán mégis: a türelmetlenség. Türelmetlenségünkért ûztek ki bennünket, türelmetlenségünk miatt nem térhetünk vissza. Franz Kafka
-
A keresztény utazást Jézus egy olyan szóval írja le, amely magától értetődő a férfi lélek számára: Jézus útról beszél, mégpedig a kereszt útjáról, amely abban áll, hogy mindig fájdalomba vezet a szeretet. Ha szeretsz, szenvedni fogsz érte. Ha nagyon szeretsz, és valóban belebocsátkozol, akkor el fogod szenvedni az elválást is. A női kísértés: mindenáron fenntartani a szeretetet, mindenáron közelségre törekedni, az a kívánság, hogy mindig egymás szemébe nézzenek. Richard Rohr