Téma
Stílus idézetek
-
Bakancslistát írok. Nagyon rövid lesz. Pedig írhatnék sok mindent rá. Utazásokat, házat, autót, ruhákat... Sok mindent. Írhatnék. De nem írok. Az én listámon csak egyetlen szó szerepel. Egyetlen név. Az egyetlen vágyam. Nem a legszebb, nem a legfontosabb. Az EGYETLEN. Egy szó. Egy név. A Tiéd. Csitáry-Hock Tamás
-
Az én fogalma a 19. században jelent meg, korábban nem létezett, hiszen egy közösség része voltál, egy kiterjesztett család tagja. Majd elhagytad a falut, megérkeztél a városba, ahol egyedül találtad magad. A romantikus kapcsolatok váltak gyógyírré önmagunk sebeire. Nincs mellettem közösség vagy család, ezért azt kértem tőled, hogy adj meg nekem mindent, amit egy egész falunak kellene biztosítania. Esther Perel
-
Ezért mindenkinek, aki önálló látással akarja felfedni az emberi természet titkait, be kell tartania az igazi szellemtudományok aranyszabályát, vagyis azt, hogy ha egyetlen lépéssel akar előbbre jutni a szellemi igazságok megismerésében, hármat lépjen előre egyúttal jelleme tökéletesítése felé. Rudolf Steiner
-
A beszélgetés az éttermi látogatás leginkább improvizált része, amelynek jellege nagyban függ a részt vevő felek összetételétől és képességétől, minőségét pedig az egységidő alatt felmerülő témákban lehet megadni. A referenciaskálán elhelyezett találkozók osztályozásakor a skála egyik végén a témabőséggel rendelkező társaság helyezkedik el. Általában harsányak, és nem tudnak róla. Legalább egy személy közülük hisztérikusan nevet. A társaság az esetek száz százalékában nem veszi észre a többi asztalnál ülő vendégek ellenséges pillantásait. A skála másik végén az úgynevezett témavákuummal küzdő társaságok találhatók, mint például az évente egyszer megrendezett családi találkozón részt vevők, akik nem azért jöttek össze, mert kedvelik egymást, hanem azért, mert ennyivel tartoznak annak az esetlegességnek, hogy rokonok. Fehér Boldizsár
-
Nem hiszem, hogy korszerû akarok lenni. Önmagam akarok lenni. Nem biztos, hogy az jó, ha egy ötven éves nő, jaj, de mennyire "up to date". Jó, ne legyek hülye, tehát tudjam, melyik gombot kell megnyomni a számítógépen, a telefonon, vagy az aktuális kütyün, hogy a világ vérkeringéséből ne essek ki, de nem biztos, hogy ezt nekem kell diktálni. Ezt csinálják a fiatalok. Ez az ő terepük. Szulák Andrea
-
A tökéletes paramétereket. A modell-szépséget. A centire és dekára mért tökéletességet. Ezt nézed, ezt kutatod, ezt méregeted. Bombázót akarsz. Igazi bombázót. Ám rossz helyen keresel. Mert a tökéletes paramétereket nem kívül kell keresned. Hanem belül. A lelkében. De nem is kell keresned. Hiszen meglátod rajta, megérzed benne. Meglátod mosolyában, meghallod nevetésében, megérzed kisugárzásában. És ezek a paraméterek a legfontosabbak. Nem mérhetők centivel, mérleggel, csak lélekkel. De ennél pontosabb mérce nincs. Így mérd. Mert így lesz a Másik igazi bombázó. Csitáry-Hock Tamás
-
Az esztétikai rasszizmus majdnem mindig a tapasztalatlanság megnyilatkozása. Azok, akik nem hatoltak elég mélyen a szerelmi gyönyörök világába, a nőket csak a külsejük alapján ítélik meg. De azok, akik igazán ismerik őket, tudják, hogy a szem csak egy töredékét képes közvetíteni mindannak, amit a nő számunkra nyújthat. Milan Kundera
-
Sokféle szerkesztői habitus létezik, és eleve sokféle munkával jár a szerkesztés. Fel kellene fedezni fiatalokat, olvasni a kéziratokat, örökké járni a rendezvényeket, esteket vezetni, részt venni a reklámozásban, szerethetőnek is lenni, emberileg megfelelni, a korrektúrákat átnézni, hibasorozni, borítóterveket véleményezni, és nem utolsósorban azért a szövegekkel is érdemben foglalkozni, szerkeszteni... Véleményem szerint nincs is olyan szerkesztő, aki mindezeknek maradéktalanul meg tudna felelni, hiszen egy személyiségbe ennyi minden nem fér bele. Darvasi Ferenc