Téma
Szabad akarat idézetek
-
Ha Isten szabad akaratot adott neked, akkor hogyan lehet minden Isten terve szerint? Ha viszont minden Isten terve szerint alakul, akkor meg hogyan lehetne szabad akaratod? Szóval miért van az, ha valami szarság van, például háború, éhezés, vagy csontrákos gyerekek, akkor az mindig az ember szabad akarata szerint történik (...). Ha valami viszont tuti jól megy, az meg már Istennek köszönhető? John Cure
-
Az ember mint faj, a hatalmat részesíti előnyben az igazsággal szemben. Sokkal több időt és energiát fordítunk arra, hogy irányítani próbáljuk a világot, mint arra, hogy megkíséreljük megérteni - és ha meg is próbáljuk megérteni, azt rendszerint abban a reményben tesszük, hogy úgy könnyebb lesz irányítani. Aki tehát olyan társadalomról álmodik, amelyben az igazság uralkodik, és a mítoszokra nem figyelnek, az ne nagyon számítson a Homo sapiensre. Próbálkozzon meg inkább a csimpánzokkal. Yuval Noah Harari
-
Egy ember megölését igazságtalanságnak tartják, amelyet halállal kell büntetni. Ennek a véleménynek az alapján pedig tíz ember meggyilkolása tízszeres igazságtalanság, amit tízszeres halállal kellene büntetni, száz ember meggyilkolása pedig százszoros igazságtalanság, amely százszoros halált érdemelne. Az égalatti minden nemes embere tudja ezt és helyteleníti az ilyesmit, mert igazságtalanságnak tartja. Ha azonban a nagyban mûvelt igazságtalanságokhoz érkezünk, mint amilyen egy ország megtámadása, akkor azt magasztalják.
-
Demokrácia. Ahol boldog-boldogtalan szavazhat arról, ki irányítson, pedig a legtöbbek döntésében nincs helye az észérveknek. Nem is lehet, hiszen nem is látják át a folyamatokat. Aztán az emberek mindig rájönnek, hogy nem egy új messiás került hatalomra, hanem csak egy hozzájuk hasonló ember, aki, ha kell, hazudik, ha kell, manipulál, lop, csal, piszkos üzelmekbe keveredik. És gyakorta a legrosszabb embertípus áll politikusnak, illetve a legrosszabb embertípusból válik sikeres politikus. Brandon Hackett
-
Azok az emberek, akik az ősök öröklött kényszerének teljesen ki vannak szolgáltatva, többnyire én-gyenge személyek, akik nem egyéni sorsukat élik, hanem a kényszerbéli családi sorsot az én nélkül kényszerûen ismétlik. De sors-e a múltban már egyszer lefutott élet puszta megismétlése? Az évek során egyre inkább ama felfogás felé hajlunk, hogy a kényszersors az én szabad választása nélkül tulajdonképpen nem sors, hanem csak én nélküli élet, és éppen ezért egy sors nélküli vegetáció. Csak az, aki maga választ, rendelkezik saját, személyes sorssal.
-
- Vannak, akik elfelejtik, hogy élet és halál kérdése a Jóistenre tartozik, és megölnek valakit, mert úgy ítélik, hogy ártalmas a civilizációra. - Örülök, hogy ezt mondja (...), bár végül is az Úristen is az emberek által hajtja végre az ítéleteit. - Az ilyen gondolkozás veszélyes lehet. Agatha Christie
-
Véges térben egy kritikus érték fölött a szabadság csökken, ahogy a létszám nő. Ez ugyanúgy érvényes az emberekre egy bolygó ökoszisztémájának véges terében, mint a gázmolekulákra egy lezárt edényben. Az embereket illetően a kérdés nem az, hogy hányan maradhatnak életben a rendszerben, hanem hogy miféle életet élhetnek azok, akik megmaradnak. Frank Herbert
-
Isten, óh keresztény Isten! határozz helyettem! Ne akaratom pörgesse szédült léptemet, vad csillagokban rendelt sorsomért ne vélem számolj! Jó és Rossz úgy összekuszált már - felelhet-e Néked a bódult pille vakító ege alatt? Bár volnék oktalan porszem, számolatlan parány a Sokban, mit vak erő kénye dobál: vak és céltalan erő! de tán mégis beláthatatlan akaratod szerint! óh irgalmazz nékem! s vedd le roskadó lelkemről a felelős akaratot... Török Sophie