Téma
Szakács idézetek
-
Azt gondolni, hogy valamelyik nemzet jobb lehet a másiknál, egyenértékû azzal, mintha valaki azt mondaná, hogy azok, akik hétfőn születtek, jobbak azoknál, mint akik pénteken jöttek világra. Természetesen bármelyik személy lehet jó vagy rossz, és egy rövid időre egy egész nemzet, vagy legalábbis egy nemzet tetemes része cselekedhet helyesen vagy helytelenül. Általában az utóbbi a jellemző. Szergej Geraszimov
-
Azt mondják, amikor az ember öregedni kezd, birokra kél benne a bölcsesség és a hiúság. Akiben az utóbbi győz, az utoljára még mindenféle fontos pozíciót kapar ki magának, bizonygatni kezdi, milyen eredményeket ért el az élete során, és többnyire elégedetlen, zsémbes öregember lesz. A bölcsnek viszont lassanként összeáll a világ, a dolgok és az értékek a helyükre kerülnek, megtanulja fölülről szemlélni a dolgokat, tudja, min érdemes bosszankodni és min nem, megértő és derûs lesz. Kepes András
-
Minél erősebb volt egy adott időszakban a vallás, minél mélyebb volt a dogmákba vetett hit, annál nagyobb volt a kegyetlenség és annál rosszabbul alakultak a dolgok. A "Hit Korában", amikor az emberek valóban hittek a keresztény vallásban, annak minden részletében és teljességében, nos, ebben az időben mûködött az Inkvizíció, ekkor voltak a kínzások. Szerencsétlen nők millióit égették meg boszorkányságért, s a legkülönfélébb kegyetlenségeket vitték véghez mindenféle emberrel szemben - a vallás nevében. Bertrand Russell