Téma
Szakács idézetek
-
Tisztában vagyok vele, hogy sokan illetik durva szavakkal a konzervativizmust, mondván, hogy a parasztok ostobák, elmaradottak, s hogy unalmas, sivár az életük. Tudom, azt mondják, az ember számára mindenképpen monotóniát jelent, ha mindig ugyanazt a húsz teendőt kell végeznie egy farmon -, ugyanakkor természetesen mindig rendkívül szórakoztató és örömteli egyetlen dolgot csinálni óráról órára, nap nap után a gyárban. Gilbert Keith Chesterton
-
Ha a nyelvhasználat helytelen, akkor az emberek nem pontosan azt mondják, amit gondolnak. Márpedig ha az, amit mondunk, nem egyezik azzal, amit gondolunk, nem tudunk alkotni. Ha nem születnek alkotások, nem virágzik a mûvészet és az erkölcs. Ha ezek nem virágoznak, nem létezhet igazságos törvénykezés. Igazságos törvénykezés hiányában a nemzet nem tudja, mitévő legyen. Ezért nem tûrhetünk semmiféle önkényeskedést a szóhasználatban. Ezen múlik minden. Tommy Wieringa
-
Az írás a messzeség nagy szimbóluma; nemcsak a távolságé, de mindenekelőtt a tartamé: a jövőé, az örökkévalóság igenléséé. A beszéd és a hallás mindig a közelnek és a jelennek szól; az írás segítségével viszont olyan emberekhez beszélhetünk, akiket soha nem is ismertünk, vagy akik még meg sem születtek: az ember hangját még évszázadokkal halála után is hallják. Oswald Spengler
-
Vallás dolgában a legtöbb ember megrekedt a primitív barbárság fokán. A modern vallások tulajdonképpen a felújított - vagy valamilyen új formában tálalt - régi ostobaságok. A régmúlt idők vademberei hegyeket, mindenféle fétiseket imádtak; a bölcs egyiptomiak krokodilokat, patkányokat, hagymát tiszteltek; s íme, azok a népek, melyek sokkal bölcsebbeknek tartják magukat ezeknél, tisztelettel leborulnak a kenyér előtt, mert azt képzelik, hogy papjaik varázslataira abban jelent meg az istenség! Vajon a szent ostya nem fétise-e a különböző keresztény nemzeteknek, melyek ebben a vonatkozásban semmivel sem értelmesebbek a legvadabb nemzeteknél? Jean Meslier
-
A mi kötelességünk az, hogy gyermekeinket arra neveljük, hogy szeressenek, tiszteljenek és kövessenek bennünket. Ha nem teszik, akkor meg kell büntetni őket, különben nem tesszük azt, ami a kötelességünk. Ha felnővén szeretnek, tisztelnek és követnek bennünket, az ég megjutalmazott minket azért, hogy jól neveltük őket. Ha felnővén sem nem szeretnek, sem nem tisztelnek, sem nem követnek bennünket, akkor vagy jól neveltük őket, vagy nem; ha jól, akkor valami biztosan nem stimmel velük, ha nem, akkor valami nem stimmel mivelünk. Ronald David Laing