Téma
Szakács idézetek
-
A pénzéhes, önző emberek a legrégibb időktől fogva lenézték, gúnyolták azokat, akik nem csupán saját hasznukat keresték, hanem tekintettel voltak másokra is - csírájában akarván így elfojtani azt az életszemléletet, amely nem volt az övékkel azonos: nehogy elterjedjen és megerősödjön, mert az maga után vonná az önzés, az élvezetek hajszolásának az elítélését.
-
Aki az alapján választ mottót az életéhez, hogy ki mondta, az sznobizmusának rabja, aki nem hisz a kultúra erejében, mindössze védjegyet keres, hogy a maga kulturáltságát azzal reprezentálja. Ha egy tézis nagyszerû, a szerző nem lehet túl kicsiny hozzá - ha azonban egy tézis jelentéktelen, szerzője nem lehet eléggé hatalmas, hogy érvénytelen mondását fontossá tegye. Puzsér Róbert
-
A földnek a halász számára határai vannak; a folyó viszont, sötétben, holdvilág nélkül: határtalan. Más érzés ez, mint amit a tengerész érez a tenger iránt. Igaz, a tenger sokszor zord és komisz, de kiabál, üvölt, van benne tisztesség; a folyó ellenben csöndes és álnok. Nem morajlik, mindig nesztelenül folyik tova, és számomra a tovasikló víznek ez az örök mozgása félelmetesebb, mint az óceán emeletes hullámai. Guy de Maupassant
-
A hegymászó csupán a testi épségét kockáztatja, és az erejét őrli fel. A barlangász ezzel szemben az idegeit tépázza, és ősi félelmekkel néz szembe. A bennünk élő primitív vadállat tele van ésszerûtlen és logikátlan, mélységes rettegéssel: fél a sötéttől. Fél attól, hogy alászálljon a föld mélyébe, amelyet mindig is gonosz erők lakhelyének tartott. Fél attól, hogy egyedül maradjon. Fél attól, hogy csapdába essen. Fél a víztől, mert az ősidőkben ebből az elemből emelkedett ki, hogy emberré váljon. Legősibb rémálmaiban sötétben zuhan alá, vagy ismeretlen útvesztőkben tévelyeg. És a barlangász, amilyen bolond, tudatosan választja magának ezeket a lidércnyomásos körülményeket. Ezért is eszelősebb a hegymászónál, mert amit minden pillanatban kockára vet, az nem más, mint az elméje épsége.
-
S a nemzet gazdagságát nemcsak vagyonának ezermilliói, erejét nemcsak katonáinak százezrei teszik. Gazdagságának hatalmasabb és fenségesebb része múltjának dicsősége, hőseinek sokasága. És az az önérzet, amelyet ezek fénye költ ki s növel magasra és terebélyessé. Rengeteg erdő a nemzeti önbizalom, de a világosság nélkül, melyet az ősök dicső példáinak napfénye gerjeszt, elsárgul és elhervad az. Eötvös Károly