Téma
Szerencse idézetek
-
A boldog házasság tisztán véletlen dolga. Bármilyen jól ismerték a jövendő házastársak egymás természetét, bármennyire hasonló hajlamaik voltak a házasság előtt, ez cseppet sem mozdítja elő boldogságukat. Később mindig ellentétek fejlődnek ki köztük, s ez elég ok a súrlódáshoz. Legjobb, ha az ember minél kevesebbet tud a másik hibáiról, akivel az életét le kell élnie. Jane Austen
-
Egyetlen szeszélyt sem lehet furcsának minősíteni, kedvesem; mindegyik a természettől fogva való, és az ember teremtésekor abban lelte kedvét, hogy éppoly különbözőnek alkossa meg az emberi hajlamokat, mint az arcokat, nincs hát miért ámulnunk inkább azon, milyen sokfélék a gusztusok, mint azon, milyen sokfélék vonásaink. Donatien Alphonse Francois de Sade
-
Nincsenek véletlenek. Amikor azt hittem, hogy ami éppen történt, csak a véletlen mûve, nem tévedtem. Nem én. Csak annyiban, hogy a véletlen nem azt jelenti, mint a köznapi beszédben. Azaz valami előre nem látható, ki nem számítható, egyedi dolgot. A véletlenek sorsszerûen, sőt, szükségszerûen következnek be. Légrádi Gergely
-
A történelem maga a mozgásban levő irónia, a szellem embereken és eseményeken átívelő röhögése. Ma ez a hit arat diadalt; holnapra legyőzték, gúnyt ûznek belőle és egy másikra cserélik: akik hittek benne, osztoznak vereségében. Máris jön egy új nemzedék: a régi hit újból érvénybe lép; lebontott emlékmûveit helyreállítják... hogy nemsokára majd újfent lerombolják. Semmiféle megingathatatlan elv sem szabályozza a szerencse kegyét és fenyítéseit: váltakozásuk része a Szellem hatalmas bohózatának, amelynek játékában összevegyülnek a szélhámosok és hívők, fondorlatok és rajongások. Emil M. Cioran
-
Senki sem az eszével boldogul! Boldogulni éppen az ész féken tartásával lehetséges... aki ezt nem tudja, a saját okosságának válik áldozatává. Mert az okosság... nem egyéb, mint élénk, nyugtalan mûködése az elmének, nem egyéb, mint gyors válasz a kérdésekre. Az okosság meggondolatlan és hiú, szívesen tolakszik előre, hogy megmutassa magát. Különbözik mind a bölcsességtől, mind a tudástól. Nem mély, nem józan és nem tiszta. Szeszélyes és veszedelmes, mint a hirtelen támadt szélvihar. Su-La-Ce
-
Furcsa az emberi természet. Amíg valaki él, addig nem törődnek vele, vagy megszólják. De ha haldoklik vagy ha meghalt, egyszerre tudomást vesznek róla és dicsérni kezdik. A halál egy időre glóriát von a legszegényebb ember feje köré is. A halálával sok ember eléri azt, amit az élet sohase adott meg neki.