Téma
Szülőség idézetek
-
Nem hiszek abban, hogy létezik olyan gyerek, aki soha nem hisztizik és nem ellenkezik. Én legalábbis nem ismerek ilyet, és olyan szülőt sem ismerek, aki ismerne ilyet. Sokat könnyítünk a saját helyzetünkön, ha ezt jó előre tudatosítjuk magunkban. A hiszti és az ellenkezés elkerülhetetlen része a gyereknevelésnek. Nem lehet megúszni. Túlélni lehet. És a károkat minimalizálni. D. Tóth Kriszta
-
Mekkora szabadságot adj a gyerekeidnek, ahogy egyre idősebbek lesznek? Mikor kell valóban nemet mondanod? Mik azok a korlátok, amik nem átléphetők szülő és gyerek között? Férjként meg kell kérdezned magadtól, jó egyensúlyt tartasz-e a családi életed és minden egyéb között. És néha meg kell kérdezned a partneredet is, hogy szerintük is jól értelmezed-e ezt az egyensúlyt. Kész aknamező, csodálom, hogy van ember, aki átjut a túloldalra.
-
Az Atya nélküli világ kemény, hideg és megfáradt. Jézus azonban eljött, hogy elmondja, feltétel nélkül szerető Atyánk van. Nem szükséges entellektüellnek lennünk ahhoz, hogy ezt felfogjuk. Nem kell német teológusnak lennünk ahhoz, hogy ezt magyarázzuk. Olyan örömhír ez, amely a világon minden embernek szól. Olyan Evangélium ez, amely annyira egyszerû és pőre, hogy félünk prédikálni. Feltételezem, attól félünk, hogy nem tûnünk majd különösképpen szellemdúsnak a hirdetése közben. S mégis ez az egyetlen dolog, amiért az ember él, s amiért érdemes meghalni: szeretetre teremtettünk, és soha, sehol nem fogjuk máshol megtalálni magunkat, mint Isten szeretetében. Richard Rohr
-
A szonettek szerzőinek véleményét leszámítva, a szerelem nem jó tanácsadó. Amikor az embernek gyerekei vannak, nem elég a hit, mert azzal esetleg veszélybe sodorná őket. Vannak olyan dolgok, amelyeket egy anya nem engedhet meg magának. Ha húsz vagy harminc lettem volna, és nincs gyerekem, talán képes lettem volna vakon, feltétel nélkül szeretni. De már nem. Nevada Barr