Téma
Tánc idézetek
-
Azt hitte, a szerelem olyan láng, amely csak melegít, de nem éget, enyhe, mint a harmat, csöndes, mint a patak mormolása, s kellemesen hûvös, mint egy nyári éjszaka. Amit szerelemnek gondolt, inkább békés ragaszkodás volt, a szeretett lény szolgálata valamilyen földöntúli békesség illatos félhomályában. Sejtelme sem volt a szerelem vulkanikus kitöréseiről, emésztő forróságáról s kietlen sivatagairól. Jack London
-
Beleszeret az ember egy édes lányba, nem történt semmi különös, csak éppen nekiadta az életét. Aztán kiderül, hogy mama, édesanya, anyaszörny. Nézed a kedvest, fények játszanak az arcán, egyelőre simogat, vadmacska, hiúz. (...) Amíg a páromat öleltem, éreztem, hogy sohasem tudom bekalandozni ezt a testet, és veszélyesen hittem, hogy nem vagyok egyedül. Jó volt annyit adni neki, amennyim volt. Konrád György
-
Csak most döbbent rá, hogy egészen eddig őt várta, már napok óta. És ebben a pillanatban egyszerre elfogadott mindent, amit a sors rendelt neki. Nem panaszkodott, inkább örült, hogy megengedheti magának ezt a fényûzést, mert (...) tudja, hogy ennek a szerelemnek nincs jövője, de mivel nem vár tőle semmit, csak nyerhet vele. Paulo Coelho
-
Általában nem értem, hogy miért nősülnek a férfiak! Nem én! Nincs párja az agglegényéletnek! Charlie bácsikám szokta mondogatni: "Sokkal kellemesebb megnősülni, mint ha az embert egy öszvér fejbe rúgja." Véleményem szerint Charlie bácsi túl könnyelmûen fogta fel a dolgot. Elvégre, mit jelent az, ha valakit egy öszvér fejbe rúg? Semmit! Szúnyogcsípés a házasság fullánkjaihoz képest! Pelham Grenville Wodehouse
-
Minden épen és egészségesen született gyermek teljes embernek érzi magát. Nem úgy a lánygyermek. Attól a pillanattól kezdve, hogy megszületett, amikor még beszélni sem tud, úgy néznek rá, olyan szemmel és olyan tekintettel, amely arról árulkodik, hogy "nem teljes értékû", "valami hiányzik belőle". Születése napjától kezdve a halála pillanatáig ez a kérdés fogja kísérteni: "Miért?" Miért kedveznek jobban a fivérének, noha egyformák, vagy a lánygyermek sok tekintetben, esetleg bizonyos vonatkozásokban akár még kiválóbb is lehet nála? A lánygyermek először akkor tapasztalja meg a társadalom agresszióját, amikor nem örülnek a világra jövetelének. Rahaf Mohammed