Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Tehetség idézetek
Kis nép, ha élni akar, semmiféle erőforrását el nem hanyagolhatja. (...) Kultúrája csak úgy maradhat meg, ha néhány kiváló géniusz mellett még abban is nagy, hogy sokan és együtt segítik.
Aki tehetséges ember létére nem vitte semmire, csak magára vethet. S igazsággal panaszkodnia sem szabad. Azzal, amit el nem ért, vesse össze azt, amit elmulasztott, ami alól kibújt, ami elől kitért s amitől megkíméltetett. A mérleg futja.
Ignotus
Emberi korlátoltságunknál fogva mindenható tehetsége senkinek sincs. Egyik ebben, másik másban erős, és hogy mire van erőnk, azt kitudni legnehezebb feladatunk közé tartozik.
Greguss Ágost
Azzal az idővel kell foglalkoznunk, ami megadatik nekünk.
John Ronald Reuel Tolkien
Egy adott időpontban született dolog magán viseli a pillanat valamennyi sajátosságát.
Carl Gustav Jung
Az alkalmat (...) nem akkor találod, amikor keresed, hanem amikor kínálkozik.
Ioan Slavici
Ha valamit lehetetlennek tartasz, keresd meg hozzá a lehetőséget.
Bruce Lee
Ne ítéljük meg valakinek érdemét nagy képességeiről, hanem arról, hogy ezeket miként használja föl!
A különbség az igazi tehetség és az áltehetség között az, hogy az első a gyakorlatban csiszolódik, míg a másik csak kopik.
Fligl József
A legpraktikusabb ajándék - a tovább ajándékozható.
A nagy zenei tehetségek általában muzikális családokban nőnek fel, de emellett már egészen fiatal koruktól keményen képzik magukat, hogy tehetségüket kibontakoztathassák. Ez más szakmákra is igaz.
Dick Swaab
Minden pillanatban több elérhető lehetőségünk van, mint amennyinek tudatában vagyunk.
Thich Nhat Hanh
Sötétben a legparányibb fényt is észrevesszük. Keressük a tehetségeket napvilágnál.
Sötétben a legparányibb fényt is észrevesszük. Keressük a tehetségeket napvilágnál.
Ha az ember nem azt csinálja, amire született, akkor azt nem csinálja jól.
Kinek sok adatott, attól sokat várnak.
Johann Gottfried von Herder
Minden gyerek zseninek születik, de hogy azzá lesz-e, az függ a körülményektől is.
Polgár László
A szépség óriási, meg nem érdemelt ajándék, amit véletlenszerûen, ostobán osztogatnak.
Khaled Hosseini
Mindnyájan kaptunk tehetséget az úti tarisznyánkba, a hamuba sült pogácsa mellé. Más kérdés, hogy megpróbáljuk-e hasznát venni, vagy inkább a sütire bukunk. Aki a tehetséget választja, hamar rádöbben, hogy ő nem úr, hanem szolga.
Vavyan Fable
Senki sem születik jónak vagy rossznak, hanem a rá ható erők teszik olyanná, amilyen, legyenek ezek energiák, csillagok, vagy a hozzá közeli emberek.
« Előző
1
…
17
18
19
20
21
…
28
Következő »