Téma
Tudós idézetek
-
A tudományos gondolat továbbfejlesztéséhez egy egyszerû formulánál (...) többre van szükség. A jelenségeket először megfigyeljük, majd mérések segítségével adatokat nyerünk, s végül olyan törvényt kapunk, amely ezeket az adatokat sommázva, összefüggéseikben mutatja meg. A tudomány igazi dicsősége azonban abban áll, hogy képes kijelölni a gondolkodásnak azt az útját, amely a törvényt nyilvánvalóvá teszi. Richard Feynman
-
A tudományt az emberi megismerés eredményének tekintjük, és pontosan tudjuk, hogy hozzátartozik a "tévedni emberi dolog" nem tudományos, de ettől még érvényes alapigazsága. Ezt enyhíti, hogy a mindennapi tudományos munka nem a természeti törvények utáni hajszából áll, már csak azért sem, mert így meglehetősen kevés sikerélmény érné a tudósokat. A mindennapi tudományos munka kisebb-nagyobb objektív igazságok gyûjtését és bizonyítását jelenti, valamint szûkebb vagy tágabb körben érvényes modellek építését és ezek érvényességi körének vizsgálatát. Ezért tudja a tudomány a saját tévedéseit is objektíven kezelni és szükség esetén akár az évszázadok óta elfogadott természeti törvényeket is elvetni úgy, hogy az a tudomány erejében való hitet nemhogy nem ássa alá, hanem épphogy megerősíti. Mérő László
-
A matematikus munkája csöppet sem élettelen és unalmas; ez a folyamat a kutató számára küzdelmekkel teli, mélyen személyes tapasztalat, akár egy mûalkotás elkészítése. Szenvedélyes elkötelezettség kell hozzá, hisz az embernek nem csak az ismeretlennel, de önmagával is meg kell küzdenie. S a végén felfedezett eredmény valóban szinte úgy szívódik az ember bőrébe, mint a tetováláskor használt tinta. Edward Frenkel
-
A kutatók különös viszonyban vannak a gondolataikkal: talán senki sem teljesen őszinte, még önmagával sem, a tekintetben, hogy mennyire hisz bennük... politikailag korrektnek, józanul gondolkodónak kell lennünk, mindig be kell látnunk, hogy éppenséggel tévedhetünk is. Belül, a szívünkben azonban, ott az az őrült vágy, hogy kijelentsük: "de én biztos vagyok benne, hogy ez így van!" Beleszeretünk a magunk gondolataiba, ha meg vagyunk győződve róluk. Foggal-körömmel védelmezzük őket. Utóvégre ettől függ tudományos megbecsülésünk, amelyen úgy csüngünk, mint a gyerekek a vattacukron... és mégis... és mégis... érzelmeink legmélyén azonban sosem huny ki a kétely sem... az aggály, hogy tévedünk, hogy becsapjuk magunkat... keserédes erósz - a tudomány sem más! Carlo Rovelli
-
A tudományos módszer eszközei a tesztek, objektív kísérletek, statisztikai elemzések, legalábbis arra nézve, hogy mi hatékony és mi nem. Az egyes tudósok lehetnek őszinték vagy sem, de maga a tudomány a legfőbb biztosíték, hála a megismételt kísérleteknek és a kínosan pontos igazmondásnak, melyek legfőbb jellemzői. A tudomány nyilvánosan ellenőrizhető bizonyítékot kínál a magánelfogultsággal szemben. Richard Dawkins
-
A felfedezés természete óhatatlanul is új ismeretek megszerzésével jár, és mindig az a legértékesebb felfedezés, amire az adott téma szaktekintélyei a legkevésbé számítanak. Az emberi történelem végig tele van annak példáival, amikor a szakértők megpróbálták megakadályozni az újításokat, mert azok csorbították volna a büszkeségüket, a szakmai hírnevüket és az önbecsülésüket. Avi Loeb