Téma
Új kapcsolat idézetek
-
Maga a szerelem nem csak egy érzelemből áll, hanem nagyon is sokból. Pontosan úgy, ahogy egy jó kávénak is lehet egyszerre például cserzettbőr-, dohány- és nektárillata, ugyanúgy a szerelem is többféle érzelem keverékéből áll össze: rajongás, idealizmus, gyengédség, kéjvágy, védelmezni vágyás, vágy, hogy védelmezzenek, vágy, hogy magunkévá tegyük a másikat, bajtársiasság, barátság, esztétikai vonzalom, és ezenkívül még vagy ezer más.
-
Azt mondom, hogy szerelmes vagyok. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy jövőmet, múltamat, mindent átértékelek, ennek az érzésnek a fényében látok. Olyan, mintha valami idegen nyelven írtam volna eddig, s most hirtelen el tudnám olvasni, amit írtam. Szavak sem kellenek neki, s megérteti velem, ki vagyok. És, mint általában a zsenik, nem is tudja, mit tesz és hogy teszi. Jeanette Winterson
-
Most boldog vagyok. Mert hamarosan elérkezik a pillanat. És magával hoz téged. Vártam ezt a pillanatot. Napok óta. Napok óta? Nem! Nem napok óta. Sokkal régebb óta. Már akkor is vártalak, amikor még nem ismertelek. Csak tudtalak. Tudtam, hogy élsz, létezel valahol, és tudtam, hogy egy napon elérkezik a pillanat. Veled. Csitáry-Hock Tamás
-
Vannak pillanatok az ember életében, amikor szeretteit hús-vér valójukban pillantja meg, amikor lefoszlanak róluk a vágyképek, a közös emlékek foszlányai. Amikor új szemmel nézhet rá, egy vadidegen szemével, és újra az első szerelmes percek hevével szeretheti. A könnyek és a rózsaszín köd eloszlása előtti szerelemmel. Amikor még megvolt a tökéletes kapcsolat reménye.
-
Ha két független, szabad ember - akik a saját vállukon hordják a felelősséget - találkozik, abban mérhetetlen szépség rejlik. Egyik sem teher a másik számára. Egyik sem hárít semmit a másikra. Egészen elvetették az áthárítás gondolatát. Együtt lehetnek, de egyedüllétük érintetlen marad, kristálytiszta, szûzi. Sosem lépnek át egymás területére. Élvezhetik egymást éppen amiatt, hogy különállóak. Osho
-
Élveztem, amikor kettesben lehettünk, és szerettem volna még több időt vele tölteni. Nemcsak aznap este, de másnap, harmadnap... Minden - a könnyed nevetésétől az eszén át a segítőkészségéig - olyan újszerûen hatott rám, és nagyon imponált. A közösen töltött idő arra is rádöbbentett, hogy mennyire magányos voltam az előtt, hogy vele megismerkedtem. Nicholas Sparks