Téma
Vallomás idézetek
-
Érdekes, hogy az ember egyszer csak abban a városban akarna lakni, amelyikben dolgozik. Lakást szeretne, gyereket, legalább egy kutyát. Vacsorát akar főzni, és bevásárolni a hétvégeken. Inget akar mosni és gyerekruhát, és menthetetlenül elveszti az eszét, amit addig sem racionális problémamegoldásra használt. Sándor Erzsi
-
Az a tökéletesség számunkra, hogy hiányzik belőlünk a tökéletlen. Másképp értik viszont a tökéletességet az indiánok, akik, akárcsak Jézus is, nálunk inkább gondolkodnak holisztikus módon, a tökéletesség számukra a tökéletlennek az integrációja. Néhány indián törzsnél az a tökéletes szőnyeg, amelybe bele van szőve egy hiba is. Mert a tökéletességhez épp az a képesség tartozik hozzá, hogy elfogadjuk a tökéletlent. Richard Rohr
-
A filozófusok között semmi sem ritkább az intellektuális becsületességnél: ők talán ennek épp homlokegyenest az ellenkezőjét mondják - sőt talán még el is hiszik maguknak, amit mondanak. Ám egész mûvük azt hozza magával, hogy csak bizonyos igazságokat engednek meg; tudják, mit kell bizonyítaniuk; filozófusokként majdhogynem arról ismerik föl egymást, hogy ezen "igazságokkal" kapcsolatban egyetértenek. Friedrich Nietzsche