Téma
Változás elfogadása idézetek
-
A gyermek minden pillanatban teljes és totális, és semmiben sem lát ellentmondást. Amikor haragszik, akkor ő maga a harag; amikor szeret, ő maga a szeretet. Úgy lép át egyik pillanatból a másikba, hogy közben nem csinál belőle dilemmát. Semmiből sem csinál problémát. Nem rágódik ellentmondásokon, mert még nem gyártott magának elméleteket. Még nem tudja, hogy milyennek kellene lennie. Egyszerûen csak hagyja, hogy történjenek az események - együtt áramlik az élettel. Osho
-
Hiszek abban, hogy varázslatos életet élek. Szinte minden nap megköszönöm istennek, hogy egy újabb nappal ajándékozott meg, és arra gondolok, milyen érdekes események és kihívások várnak rám aznap. Megtanultam, hogy a harmonikus élet rengeteg olyan lehetőséget tartogat számomra, melyek megerősítik bennem a szeretetet és az életkedvet.
-
Meglepődnél, hogy mi történne, ha félretennéd a félelmet, végre elengednéd az elvárásaidat, és csak hagynád, hogy megkapd azt, ami boldoggá tesz. Egy percig sem aggódni, csak élvezni azt, amit az élet a lábaid elé rakott - jutalomként hozta, mert el merted engedni a régit, mit sem törődve azzal, lesz-e vajon folytatás. Oravecz Nóra
-
Elfogadni valamit nem azt jelenti, hogy egyetértünk a történéssel vagy örülünk neki, és nem is kellene megpróbálnunk változtatni rajta. Csupán arról van szó, hogy nagylelkûen megbékélünk azzal, aminek a megváltoztatására nincsen reális lehetőségünk, így aztán arra összpontosíthatunk, amin tudunk változtatni.
-
Egyre világosabban látom és tudom, hogyan készített fel az életem minden egyes nagy törése, szenvedése, hogy be tudjam tölteni a célomat. Ha kitértem, el kellett buknom. Miközben sirattam azt, ami elveszett, jött az új. Követhetem az egyes állomásokat és kereszteződéseket. Idáig jutottam a keresésben és megértésben. És ha az életedet átnézted és megértetted - legalábbis azt hiszed - akkor el tudod engedni. A múltat - és a jelent.
-
Úgy gondolom, minden okkal történik. Az emberek változnak, ezért képes vagy megtanulni elengedni, a dolgok rossz irányba haladhatnak, ezért értékelni tudod, amikor jó felé mennek, elhiszed a hazugságokat, de egy idő után megtanulsz csak magadban bízni. És néha a jó dolgok szétesnek, hogy jobb dolgok születhessenek. Marilyn Monroe