Téma
Változás elfogadása idézetek
-
A vállamra telepedő évek során rájöttem, hogy nincs új a Nap alatt; ha örömöt akarunk, a jót kell utánoznunk, az igazat kell újrateremtenünk, a szépet újraálmodnunk. És meg kell osztanunk titkainkat. Szét kell szórnunk aranyainkat, mert igazán csakis az a miénk, amit másokba átültettünk, másokkal megértettünk, elfogadtattunk. Tar Károly
-
Aki már veszített el olyasvalamit, amit elveszíthetetlennek gondolt (és velem ez már számtalanszor előfordult), az rájön, hogy valójában semmije sincs. És ha semmim sincs, akkor az időmet sem kell arra fecsérelnem, hogy vigyázzak a dolgaimra, amelyek valójában nem is az enyémek. Sokkal jobban teszem, ha úgy élek, mintha minden napom életem első - vagy utolsó - napja volna. Paulo Coelho
-
Mindig is lesznek emberek, akik megbántanak, illetve csalódást okoznak. Gyakran mondják, hogy a boldogság titka a rövidtávú memória. Nyilván van egy határ, amit ha valaki átlép, egyszerûen az életedből való kizárással oldod meg, de! Egy dolgot ne felejts el. Amint megbánt valaki, ne haragudj rá, inkább gondold át, hogy mit adott neked azzal, hogy megbántott. Hogy mire döbbentett rá, hogy mivel lettél okosabb. Hogy mi az, amit tanultál az esetből. Mert valamit biztosan. Oravecz Nóra
-
Ha jó döntést akarsz hozni, ahhoz mindig tiszta fejre van szükséged. Tegyük fel, hogy a jelenlegi kapcsolatod rossz, tele vagy bûntudattal, feszültséggel, kétségekkel, sem a múlt, sem a jelen nincs elrendezve. Hogy tudsz így jó döntést hozni arról, megfelelő lesz-e az új partnered? Sehogyan sem. A dolgokat csak akkor látod majd újra tisztán, ha a múltat és a jelent, és mindazt, amit ebből rossznak érzel, megfelelően lezárod. Ha ezt nem teszed meg, nem tisztázod magadban a dolgokat, és úgy mész bele egy új kapcsolatba, akkor lelkiismeret-furdalással akarsz boldog lenni. Ez pedig nem megy! Csernus Imre
-
Figyeld meg: abban a percben, hogy nem címkézel, hogy az Életre hagysz mindent, nem lesz gond. Akkor bizony ott lesz előtted majd az a valaki, akiről nem is gondolnád, hogy az életed része lesz. Nem kell rögtön életed végéig tartó szerelmet akarni. Lehet, hogy nem vinne előre, sőt. Akarj boldog pillanatokat, és annyit, amennyit az Élet neked szán. Õ tudja a legjobban, hogy mennyire van szükséged és miért. Nem fog többet adni, csak annyit, amennyit elfogadsz - persze ha megtanulsz hálát adni. Oravecz Nóra
-
Most ide figyelj! Ne izgasd magad! Légy egyszerû! Vétkezik valaki? Maga ellen vétkezik! Történt veled valami? Nem baj! Minden, ami ér, a mindenség törvénye szerint kezdettől fogva elvégeztetett, elhatároztatott számodra! Minek a sok szó? Rövid az élet. Használd ki a jelent okosan, igazsággal. Marcus Aurelius