Téma
Virágok idézetek
-
Oh, mit adjak neked ez alkalommal; mit küldjek emlékül névnapodra? Koszorút fonva a rét oly hamar hervadó virágaiból? Nem, érzelmeim fogom elküldeni hozzád, egy a szív virágaiból font koszorút, melyek örök virulók lesznek, hervadhatatlanok, melyeket nem öl el a nyár heve, nem hervaszthat le a tél fagya. Fogadd szívesen tőlem e sorokat. Rudnyánszky Gyula
-
A virágot is, ha csak szép, legfeljebb is díszül használjuk, de becsülni csak azt becsüljük, és szeretni csak azt szeretjük igazán, ami a szépség mellett hasznot hajt, és javára válik magának is, másoknak is; miért legyen tehát a nő pusztán az üres szépség címére kárhoztatva, mikor neki csakúgy vannak hasznosítható képességei, mint a férfinak? Kánya Emília
-
Ha két ember szereti egymást, az mindennél fontosabb, az csoda és a legtermészetesebb dolog ezen a világon. Ezt éreztem ma, amikor egyszer csak virágzó bokorrá változott az éjszaka, és eperillatú volt a szél, és rájöttem, hogy szerelem nélkül legföljebb szabadságos halottak lehetünk csupán, néhány adat, meg egy véletlen név, és semmi több, akár meghalhatunk. Erich Maria Remarque
-
A szerelem törvényének köszönheti a virágpor, hogy a szellő termékeny kehelybe szórja, ahol megpihenhet. A virágok illata nem más, mint szerelmi izgatószer, feltüzeli a pillangók érzékiségét. A madarak tollazata pompás pizsama, amelybe azért öltözteti őket a természet, hogy elegánsak legyenek szerelmi találkán. A kis bogár, amint szalviáról szalviára száll, és parányi szárnyain előbb porzót szed föl, aztán bibére hullajtja, a virágok házasságközvetítője. Pitigrilli
-
Élt egyszer régen egy férfi, aki imádta a virágokat. Napokat tudott eltölteni azzal, hogy kisétált az általa oly becsesen gondozott kertjébe, és csodálta virágai szépségét. Egy nap azonban olyan virággal találkozott, ami más volt, mint a többi. A férfit földre terítette a virág lenyûgöző látványa, nem tudott szabadulni attól a félelmetes érzéstől, hogy lesz majd idő, amikor elveszíti a virágot. Odasétált a virághoz, és egy apró mozdulattal elszakította gyökerétől, majd a nappaliban lévő vázájába helyezte, hogy mindig vele legyen féltett és szeretett virága. A virág azonban idővel elhervadt, a férfi szomorú lett, mert ráébredt, hogy azzal, hogy magáénak akarta a virágot, megfosztotta őt szabadságától, és bár így egy rövid időre csak az övé volt, de végül mégiscsak elszakadt tőle. A férfi tudta, hogy soha nem kaphatja vissza virágát, mert az meghalt. Egész életét abban a magányban élte le, amit saját maga okozott magának. Többé egy virág sem tetszett neki, mert egy sem volt ahhoz fogható, akit ő szeretett. Tihanyi Márk