Téma
Vizsga idézetek
-
Minden iskolás gyerek végezhet a fizikaórán kísérleteket, hogy meggyőződjék bizonyos tudományos hipotézis valódisága felől. De az embernek, akinek csak egy élete van, nincs lehetősége kísérlettel ellenőrizni a hipotézist, s ezért sohasem fogja megtudni, hogy jól tette-e, amikor az érzelmeire hallgatott. Milan Kundera
-
Minél nagyobb valaminek a hatása, annál kisebb számú megfigyelés kell ahhoz, hogy megértsük. A forró kályhához például elég egyszer hozzányúlnunk, rögtön tudni fogjuk, hogy veszélyes. Kávézni viszont több ezerszer kell ahhoz, hogy megállapítsuk, hajlamos-e megfájdulni tőle a fejünk, vagy sem. Vajon melyik lecke a fontosabb? Nyilván a forró kályha leckéje, amely a hatás intenzitása miatt villámgyorsan, minimális adatmennyiség mellett is megmutatkozik.
-
Ma már nincs szabadság. A bírót nem köti úgy a törvény, mint ahogy a szíveket és lelkeket megköti ma a divat, a közhangulat, a társaság szokásai, s a tudományok tantételei. Ahogy megszokott módon kell öltözködni: épp úgy megszabott módon kell gondolkozni. Sőt még érezni is. Minden érzésre van mûszó, minden mûszónak van tudós meghatározása, s minden cselekvésnek szigorú törvénye. A gyermeket attól kezdve, amikor már futni tud, mindezek szigorú megtartására oktatják. Mintába gyúrják az agyagot, hogy szabályos tégla legyen belőle. Ily téglából áll az épület. S mintába gyúrják az emberi lelket, hogy rendes közpolgár legyen belőle. Ezekből áll a korszerû társadalom. Eötvös Károly
-
Remélem, az olvasók közül senki sem gondolja, hogy "A kivétel erősíti a szabályt" azt jelenti, hogy ha van egy kivételed, akkor a szabály igaz. Ez értelmetlen. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy ez igazából azt jelenti, hogy "A kivétel próbára teszi a szabályt.", de ez sem igaz. A kivétel nem próbára teszi, hanem megcáfolja a szabályt. Penn Jillette
-
Azt a gyereket, aki helyett édesanyja írja a házi feladatot, jó szándékával tönkre fogja tenni. A gyerekkori mosatlan almák, a biciklizés közben szerzett horzsolások immunrendszerünket irritálják, ami a fertőzéseket legyőzve megerősödik. Orvosi diplomád, bajnoki címed mit sem érne, ha szüleid megvásárolták volna neked, hogy megkíméljenek a vizsgák, versenyek embert próbáló terhétől, ha verejtékes, kitartó tanulással, küzdelemmel nem te magad harcoltál volna meg értük. Böjte Csaba
-
Egy jéghegy 90 százaléka víz alatt van. Ha valaki kiválóan ért valamihez, hetekig képes írni róla, azonban a vizsgán erre mindenkinek csak egyetlen óra áll a rendelkezésére. A hallgatóknak úgy kell megmutatniuk a jéghegy csúcsát, hogy a vizsgáztató ebből kikövetkeztethesse, mi maradt a víz alatt. Richard Dawkins