Téma
Vő idézetek
-
A statisztika szerint sokkal több gyerek születik olyan városokban, ahol sok gólya él, mint ahol kevesebb. "Ez mit bizonyít? Hogy a gyereket a gólya hozza!", hangzott a gúnyos végkövetkeztetés. Nyilvánvalóan nem így van, valójában azokban a városokban van sok gólya, ahol sok a kémény, hiszen ott fészkelnek. Sok kémény, sok ház, azaz sok ember, tehát sok gyerek. Fredrik Backman
-
Európa, Japán, Oroszország és Kína mind demográfiai összeomlás előtt állnak. És úgy fest, hogy jellemzően a gazdagabbakat érinti mindez - vagyis a vagyon, az iskolázottság és a vallástalanság egyaránt szerepet játszanak az alacsony születési ráta alakulásában. Mindhárom tényező alacsony születési rátákkal korrelál. Nem azt mondom, hogy csak az okos embereknek kellene gyereket vállalniuk. Csak arra utalok, hogy az okos embereknek is kellene gyereket vállalniuk. Legalább fenn kellene tartaniuk az egyedszámukat - legalább elérni a csoport reprodukciós szintjéhez szükséges rátát. És az a helyzet, hogy úgy veszem észre, sok rendkívül okos nőnek pontosan nulla vagy egy gyereke van. Ez pedig, azt hiszem, nem túl jó így. Elon Musk