Téma
Zenész idézetek
-
Amikor a pap a templomban istentiszteletet tart, nagyon büszkének kell lennie, hiszen ő közvetít isten és az emberek között. S tudnia kell, nem az ő, hanem isten szava a legfontosabb. Ugyanezt teszem én, a zeneszerző és az emberek között - örömteli híd vagyok. A zene isteni üzenet. Msztyiszlav Leopoldovics Rosztropovics
-
A dalírás olyan, mint a szerelem. Ha egy fiú és egy lány találkoznak és egymásba szeretnek, a mozdulatok sokszor megcsináltak és kigondoltak. Minden csók, minden ölelés, vacsora és közös program meg van csinálva, mert ezt olvastuk, hogy így kell közeledni egymáshoz. De van az intuíció, amikor nem a könyvek után megyünk, csak csináljuk, ahogyan jónak érezzük. Ilyen a zene is: megtanultuk a szakmánkat, a többi pedig intuíció. Mándoki László
-
Nem az a lényeg, hogy drága mesterektől drága hangszerek kezelését tanuljuk. Ebből a zene gyakran egészen kimarad. Hanem az, hogy a magunk erős vagy gyenge, szép vagy csúnya hangján hangszer nélkül megtanuljunk egy-egy dallamot, megérezzük annak lelki tartalmát, amint anyagtól, hangszertől függetlenül száll belénk és belőlünk másokba. Csak akkor tudunk majd hangszert is úgy megszólaltatni, hogy valóban zene szóljon rajta, ne puszta hangok. Különben csak gépiesen zakatol a kezünk alatt egy készülék, de zenét nem terem. Kodály Zoltán
-
A mûvészet nem az eszközök, hanem a szellem mûve. Az eszközök hatását nem szabad érezni rajta. A hangján sem szabad hallanunk, hogy durva dörzsölés fizikai eredménye. A mûvész lelke határozza meg tárgyát és lényegét alkotásának. Teljesen szabad. De aki ezzel a szabadsággal visszaél, és nem őszinte hanggal, színnel, alakkal lép elénk, nem mûvész. Ámító, gyakran önámító. G. Hajnóczy Rózsa
-
A zene (...) szinte kínálja magát arra, hogy egy idegen világbeli emberi lét szimbólumát lássuk benne. A csend nemlétéből emelkedik föl, és - miután belerajzolta fénylő íveit és arabeszkjeit az univerzum sötétségébe - visszamerül újra a nemlétbe, a csendbe. Rezignáltan vagy kétségbeesve, egy sóhajjal, hangosan ujjongva vagy keserûen protestálva. Hankiss Elemér
-
A szerelem olyan, mint egy dal. Néhány szerelmi történetnek hosszan tart a közepe, nagy crescendókkal, majd a végén jön egy szóló. (...) Néhány dalnak hirtelen lesz vége, mindenféle ok nélkül. Egy háromperces szám, amit először csak játszol, játszol, játszol. Majd egyszer csak hallod ezt a dalt, la-la-la, miközben teát főzöl, vagy fogat mosol, aztán úgy érzed, hánynod kell. Nekem a dal sosem avult el.