Ady Endre

A szív az üzlet leghitványabb tárgya S eladják mégis minden szent hevét. Akad vevő rá, egymást licitálja, Hogy a holmit atomként szedje szét. Folyik a vásár harsogó zsivajban, Az egyik kinál, másik meg veszen, Csak néhol egy-egy végképen kiárult, Kifosztott lélek zokog csendesen.

Nincs már egy reményem, Szívemből már régen Eltüntek az álmok...

A szél ha hûvös éjszakákon Lehûti mámoros fejem, A te hideg, utolsó csókod, Az jut eszembe én nekem.

Mikor talán már minden elveszett, Sok jóságomból nem maradt meg semmi És nem tudom már magamat szeretni. De itt van és olyan jó a kezed.

Ki tudja, hogy holnap mint lesz? Tán dadogva nem emlékszem, Tán busongva nem emlékszem. Te voltál a mindennél több. Itt az írás, tanuság, Ha dadogva nem emlékszem.

Nekünk jogunk van újraélni, Jogunk van sohse félni, Nem kérdeni, meddig és merre? Vissza a tengerre.

Mert az a hit, Nem olyan nagy hit, Mint aki volt És a szívem valami újért sikolt.

De jó volna mindent, mindent Elfeledni, De jó volna játszadozó Gyermek lenni. Igaz hittel, gyermek szívvel A világgal Kibékülni, Szeretetben üdvözülni.

Mikor legtüzesebb az ajkam, Akkor fagyjon meg a tied, Taposs és rúgj kacagva rajtam.

Én beszennyezlek. Én beszennyezlek A leghavasabb, legszebb éjen: Hiába kisértsz hófehéren.

Boldogok, akik mindent megmagyaráznak, mert eszükbe sem jut, hogy megérteni teljesen semmit se lehet.

Add nekem a te szemeidet, Amelyek ölnek, égnek, vágynak, Amelyek engem szépnek látnak.

Kacagni nehéz, sírni könnyebb: Mikor én nagyokat kacagok, Dermedten menekülnek Szívembe vissza a könnyek.

Nekem a tele Holdak, Az együtt-nézettek, Szépek lesznek, mert szépek voltak S a fogadásunk Nekem ma sem egy útált, ócska folt: Megbolondulnál, ha tudnád, Miket juttat eszembe A vándor, téli tele Hold.

Nem ölelek többé, elég volt. Nem ölelt vissza, eldobott (...) S megölellek még egyszer, Élet, Utolsót lendül a karom S úgy fonódik be görcsösen Küllőibe a szent keréknek.

Nagyon szép kis társaság volt. Egyik léhább, mint a másik. Átgondolok minden órát A keserû búcsuzásig.

Nem volna más vallás, Nem volna csak ennyi: Imádni az Istent És egymást szeretni... Karácsonyi rege Ha valóra válna, Igazi boldogság Szállna a világra...

Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének, Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek.

A lelkem még ronggyá-szedettebb, Testem röpítné könnyû szél Hádesz felé. És, és: szeretlek.

Szeretem fölséges Voltomat e nászban S fényes biztonságom Valakiben, másban, De nagyon szeretem.