Children of Distance

Az egész életem nem más, mint folytonos várakozás, Öröm válik csalódássá, majd jön a lábadozás. De bármi történik, velem vagy, tartod a lelket bennem, A lelketlen világban ez az, ami elenged engem.

Visszavárlak még, de messze a cél, Messzire sodor el tőled a szél. Ne felejts el, most ne engedj el, Várni fogok rád, csak szabadíts fel.

Hazudnék, ha mondanám, hogy nem tör rám a gondolat, Hogy lesz, amikor már csak úgy hallhatod majd a hangomat, Ha felteszed a lemezem, hogy szóljon a rímek hegye, De ha hívni próbálnál, túl késő, nem lesz, aki felvegye.

Hidak helyett az emberek csak falakat építenek, Mégis teszek róla, hogy ne legyek egy eltûnt lélek, Nem számít a fájdalom, amivel most együtt élek.

Emlékszem rá, mennyire más volt veled, Elrejtőzve a világ elől szorítottam meg finom kezed. Érzem, vénáimban lüktet még, és nem eresztem, míg élek, Álmaimban hozzám bújsz, csak nézz rám újra, kérlek!

Gyere vissza, ne engedd, hogy belefulladjak a bánatba, Egyedül nem fog menni, még szükségem van a támaszra. Hol sírjam ki magam, hogy beszélhetnék egy halomnak? Nem hallgat meg az ég sem, hát hogy hihetnék most magamnak?

Bús felhők fölött az ég, Bár eső rejti, mindig kék. Azt súgja; nem lesz gond, Folyton csak ennyit mond.

Sajnálom, ha nem vagyok kéznél, ha szükség lenne rám, Már megbántam, de hidd el, tényleg nem minden az én hibám. Ugyanúgy emberből vagyok, én is elrontom, De megpróbálom, a többi nem feltétlenül az én gondom.

Volt egy első csókunk, igazi, tele voltunk szenvedéllyel, Volt egy közös álom, mámoros, ilyen csak egyszer ér el, Volt egy első éjszaka, tele tûzzel, ahogy rád néztem, És voltál te, akivel én mindezt egyszer átéltem.

Fussunk messze, olyan boldog lettem, Hogy a szembeszálló szembeszéllel szembeszegülhettem, A naplemente nem vár, csak kettőnké a pillanat, És hazasétálunk majd a csillagóceán alatt!

Egyre kisebb lesz a szívem, egyre nagyobb rész hal el, Nem tudok majd szeretni, félek, hogyha majd szeretni kell. Szívtelen. Minden fájdalmat eldobhatok, Csak rámutatok a helyére, és azt mondom, hogy jól vagyok. De ha szívtelen leszek, akkor az lesz majd a dilemmám, Hogy szárazon, szív nélkül szeretni az milyen már? Ezért marad így, és maradjon a fájdalom, Így már tudom, hová vezet, ha az érzéseim vállalom.

Arcom simult a tenyeredbe, míg kettőnkre borult az éj leple, Meghaltam abban az érintésben és csókod keltett életre.

A magány nem gyógyít, az írás nem kezel, A gép nem gyógyír, a DELETE nem vesz el. Elvágyódnék hozzád, örök börtönöm leszel, Talán a közöttünk lévő rácsokon az idő majd reszel, S ha majd a zárkán átlátsz és észreveszel, A legboldogabb emberré és szabaddá teszel.

Talán nem létezett, mégis átéltem, Érted újra írnám, de másért nem, A szívemből indulsz, az ereken át, Bennem élsz, a hatalmat nem veheted át, Segíts! Fel kell ébrednem, Kettőnket csak ez tarthat életben!

Rólad álmodtam titkon az álmomban, Hallom messze a hangodat. Szívem legbelül tőled ébred fel, Most már tudom, te vagy az életjel!

Szívből élj! Ma csak a jóért, Tartsd meg a napfényt. Az álmodért törj fel az égig, Így csináld végig.

Elbúcsúzni jöttem csupán és bocsánatot kérni, Amiért nem tudtam a vágyaidhoz felérni. Bocsánat azért, mert örökké megbecsültelek, Bocsánat azért, ha úgy tûnt, némán elküldtelek. A mennyben voltam veled és repültem ott fenn, Most meg széthullik minden, újra itt vagyok, itt lenn.

Nincs közöttünk levegő, szikráznak a villámok, Te és én az éjszakában megfejtjük a világot. S ha majd hajnalodik, mindig visszapörgetem a szépeket, Mert úgy felébredni, hogy vége, halála az életnek.

Maradni szeretnék, el sem hiszed, mennyire, Még nem is sejtem, miként futok olyan messzire, Hol már nem éget emléked, ahol nem édes csókod, Nem hiszem, hogy bárhol lehetnék még ilyen boldog. Maradni szeretnék, tán nem is baj, hogy nem lehet, Ugyan, miért lennék itt, ha nem foghatom meg kezed? Szellemként jár majd egy hûvös árny a faladon, Ha másból nem, majd ebből tudni fogod, mikor feladom...

Egy szervátültetés kéne, a te szíved az enyémbe, Hogy lásd, ahogy próbált vért pumpálni a reménybe, De pszt, jön a mentő, hallod a szirénát? Mentés helyett viszont átgázolt kettőnk szívén át.