Cserna-Szabó András

Íróként nekem nem dolgom, hogy az egyetlen igazságot, a helyes utat mutassam meg. Olyan ugyanis nincs. Igazságok vannak. A próza az összetört igazságdarabokat gyûjti össze.

Próbálom a megmaradt kevés valódi dolgokat előnyben részesíteni. Valódi emberekkel beszélgetni a kocsmában, és nem kommentháborúzni a fészbukon, valódi könyveket olvasni a villamoson internet helyett, valódi ételeket enni. Nem azért járok vendéglőbe, hogy lefotózzam a kaját és kitegyem valahová. Próbálok nem dióként önmagába zárt fogyasztó lenni, hanem logosszal rendelkező társas lény.

A karóba húzás tökéletes szimbóluma az emberi faj végtelen kegyetlenségének. Az emberiségnek már az óvodában is etnikai tisztogatás volt a jele. Nincsen remény, sárkányfog-vetemény.

Sokkal egyszerûbb, ha készen kapod az eszmét, mintha folyamatos eszmecserékben változik, alakul a véleményed. A technika szerintem tök egyszerû. Előbb önmagadba zárnak, aztán eszmét is kapsz, majd ezután gond nélkül fogyasztasz. Bármit le lehet dugni a torkodon: a junk foodtól a politikai termékekig. Ezért próbálok valódi dolgokat csinálni: például valódi zenéket hallgatni koncerten és bakelitlemezről. De a könyvolvasás is ilyen valódi dolog: párbeszédet folytatsz egy íróval, aki lehet, hogy már ezer éve meghalt, de te eszmét cserélhetsz vele, alakíthatja a véleményedet. Esetleg még jól is szórakozol közben.

A novella a tömörítés mûvészete, egy jó novellában nincs felesleges mondat. (...) Minden azon múlik, hogy tudjam, hol kezdjem el, és hol fejezzem be. Hogy se túl keveset, se túl sokat ne áruljak el a történetből. Hogy éppen annyi betû és éppen annyi csend kerüljön bele, hogy mûködjön. Az első és az utolsó mondaton rengeteg múlik, kiemelt fontosságúak.

Inni úgy kell, ahogy Szókratész tette, pici lány: félelem és túlzás nélkül!

Ha már az olvasó fizet a könyvért, ne untassuk! Próbáljuk meg elvarázsolni! Az író sok minden, többek között bohóc is, aki kimegy a porondra, és sírást, nevetést egyszerre képes kiváltani.

A regénynél alapesetben az olvasó az első ötven-száz oldal alatt felépíti magában a mû világát, a szereplőket, a viszonyokat, a kulisszákat. Aztán már jó dolga van, bekuckózta magát, csak falnia kell az oldalakat és lubickolni a történetben. A novelláskötet esetében ezt a belső építőmunkát tíz-húsz oldalanként újra el kell végezni, szinte nulláról kell újrakezdeni. Ez nagyon fárasztó metódus, főként most, amikor az emberek képzelőerejét ellustította a képi kultúra. A novella sokkal többet is bíz az olvasó fantáziájára, mint a regény, szóval melósabb olvasni. Számomra mindenesetre ez a próza csúcsmûfaja - még akkor is, ha eladhatatlan, és mindenki a regényeket falja és díjazza világszerte.

Sárkánynak a legnagyobb szégyen, ha végelgyengülésben múlik ki, s nem valami dicső nagymester lándzsája nyomán.

Az ilyen novhetek, meg okthuszonhármak engem mindig baromira hidegen hagytak, oda se figyeltem soha, hogy mit ugatnak a tévében, úgyis hazudik mindenki. A lényeg az, hogy munkaszüneti nap van, s hogy éppen miért, azt ki nem szarja le, majd a sok okos eldönti.

Minden család egy regény, de csak néhány családból lesz valóban regény.

Ha az ember a Vergilius-szobában lakik, és teraszáról a napfényben csillogó, azúrkék tengerre meg a vaskos baiai kastélyra lát, valamint vermicelli alla Posillipót vacsorál, akkor hajlamos elfelejteni, hogy egyszer randán meg fog dögleni.

Régebben sokat könyörögtem, de rám se köpött az Isten, hát, gondoltam, kis pihenőt adok neki, és majd később próbálkozom újra. Mikor majd közeleg az órám.

Az emberi szív lényege, hogy kizsákmányoljon, az emberi lélek nincs meg anélkül, hogy bele ne rúgjon a nála alacsonyabban lévőbe, és ne csókolgassa a nála egy lépcsővel feljebb álló mancsát.

Az ember, amióta ember, attól ember, hogy belemar a másik emberbe, rátapos és elnyomja, Istene a pénz, az arany, a hatalom, természete a gonoszság, a kapzsiság, az önzés.

Aki az egyik zsákba születik, nem fog keveredni azzal, aki a másik zsákban jött a világra. Ez így volt, és így is marad. Mindörökkön-örökké.

Nem akkor halsz meg, amikor meghaltál, hanem amikor ott vagy a fotón, és nem tudom a nevedet.

Minél inkább visszamegyünk időben a történelemben, az annál inkább fikció. Rengeteg verzióval és elmélettel találkozunk, a nagy részük találgatás.

A történelmi regény fikció, amely némi hitelességért egy másik fikciós mûfajhoz, a történetíráshoz megy a szomszédba.

A nők hihetetlen lények. Az asszonyi lélek ésszel fel nem fogható. Mert hogy lehet így szeretni valakit, aki már az első pillanatban ilyen szörnyû, szinte elviselhetetlen fájdalmat okoz, amilyet gyerek az anyjának?