Cserna-Szabó András

A boldogság nagyrészt eseménytelen.

A lelket eldughatjuk a legmélyebb fiókba, rápakolhatjuk az utolsó öt év összes adópapírját, s mikor már úgy érezzük, tudomásunk sincs róla, emlékét sem őrizzük, hirtelen rádöbbenünk, lehet, hogy mi nem tudunk a lelkünkről, de "a lélek mindig tud önmagáról".

A boldogság lassú és eseménytelen. Megáll az idő, az égen néma álló csillagok, a Földön csak te vagy és én vagyok. Ellenben ha baj van, mindig felpörögnek az események.

Szar ügy, ha elmúlik a szerelem, de az is betyárnehéz, ha az Istennek se akar múlni.

Csak a céltalanok érnek rá megsértődni, csak a gyengék gyûlölnek.

Szieszta, a legnagyobb találmány, a mediterrán Xanax.

A halál nem része az életnek, sokkal inkább az élet része a hatalmas halálnak, mondjuk, pici kis részecskéje, atomocskája.

Mindig igazat kell mondani, de az igazat nem mindig kell megmondani!

Emlékszünk még a Nesquik-módszerre? "Igyál még egy pohárral és fogd rá a nyuszira!" Hát ki a hibás, ki tehet mindenről? Persze hogy az Isten, aki nem védi meg az embert önmagától.

Ha valami nem lesz soha ezen a világon, hát az az egyenlőség. Ha a fene fenét eszik, akkor se. Minél jobban igérik, annál jobban nem lesz.

A társadalmi egyenlőtlenségek legigazságosabb megoldása az lenne, ha időszakonként (mondjuk, tízévente) váltogatnák (váltogatni volnának kénytelenek) a társadalmi osztályok, hogy éppen elnyomók vagy elnyomottak, kizsákmányolók vagy kizsákmányoltak, burzsoák vagy proletárok, rabszolgatartók vagy rabszolgák. Szóval hogy éppen népnyúzók vagy népek. Ez a módszer mindenképpen testvériesebb világhoz vezetne. (...) Hiszen a jogfosztott burzsoák hirtelen a saját bőrükön tapasztalnák a proletárok szenvedéseit, a proletárokból lett népnyúzók pedig rádöbbennének a politikai és gazdasági hatalom szörnyû morális súlyára, lélekromboló, mérges erejére.

Mind úgy teszünk, mintha lenne holnap. Ez valószínûleg éppen olyan kiirthatatlan ösztöne az embernek, mint az, ami folytonosan háborúra, ölésre, kegyetlenségekre hajtja. Persze azt még nem tudjuk, hogy öt, ötven, vagy ötszáz év múlva lesz ennek az egésznek vége, de az már szerintem szinte mindenkinek tiszta, hogy záros határidőn belül vége lesz. Olyan rendszerben élünk, amelynek alapvető mûködési elve, hogy növelni kell a fogyasztást. Mindenáron. Ehhez a fogyasztók számát és a termelést is növelni kell.

A másnaposság minden, ami bûnhődés, minden, ami sötét oldal, minden, ami purgatórium. Nem véletlenül van az, hogy a részegséget, a mámort az ember közösségi élményként szokta végrehajtani, viszont a másnaposság egy szégyellni való dolog, azt a négy fal között kell csinálni. Nincsenek másnaposságklubok, ahol a másnaposok összegyûlnek, és kiszolgálják őket gyógyszerrel, prizniccel és gyógysörrel.

Hogyan védekezik egy író, amikor bántják kívülről bizonyos dolgok? Kinyitja a füzetet, és elkezd mindenfélét leírni.

Az egész világ apokaliptikus hangulatú most. Teljes joggal. Már világosan látszik az alagút végén a sötétség. Hogy pontosan hogyan fogunk elpusztulni, az nem látszik még, mert rengeteg verzió lehetséges. Az egyik lehetőség, hogy záros határidőn belül belefulladunk a szemetünkbe. Nagyapám 86 évet töltött a Föld nevû bolygón, és mindössze egyetlen mosógépet tulajdonolt. Apám 81 éves, már a második mosógépénél tart. Én most, ötvenévesen a hetedik vagy nyolcadik mosógépemnél tartok, pedig nem vagyok hatalmas mosóegyéniség. (...) Eljön majd tehát az egy nap után elromló, eldobható mosógépek kora is. Ha megérjük. Ha addig nem égünk el a napon, vagy nem robbantjuk fel magunkat valami rendes szuperbombával. Én mindenesetre a szemétben megfulladásra tippelek.

A hóhértulajdonság csírájában megtalálható jóformán minden mai emberben.

Aki megyen: halad. Aki szarik: marad.

100-150 éve még nem is létezett szemét. Ami hulladék volt, azt felhasználtuk: a maradékot megették az állatok, a papírt elégették, mûanyag nem volt... A nagymamám még 80 éves korában sem értette, hogy mi a szemét. Nem dobott ki semmit. Valahogy szégyellte kihajítani a dolgokat. És nem azért, mert szegénységben nőtt fel: egy vidéki nagybirtokos leánya volt. Kimosta a tejes zacskót, a tejfölös dobozt, és a garázsban gyûjtötte. Õ még nem ismerte azt, ami a mi nemzedékünknek már éppen akkora élvezet, mint a vásárlás: a kidobás kéjét. Ha valamitől megszabadulsz, rögtön vehetsz egy másikat!

Ha nem a szemét lesz a vesztünk, akkor mondjuk a felmelegedés. Nem kell a pokolig menni, elégünk a körúton.

Az életben az erény önmagában nem elég, kell hozzá a sors kegye, a szerencse.