Cserna-Szabó András

Az alantas a fenségessel mindig párban jár, kispajtás. Elválaszthatatlanok.

Az istenek az Olümposz tetejéről akkor is látnak minket, amikor másnaposan a bárkából a tengerbe szarunk, jó feketét a vörösbortól, és akkor is, mikor frissen mosott ruhában, megfürösztött lélekkel, koszorúval a fejünkön imádkozunk vagy áldozunk nekik. Mind a kettő mi vagyunk, nem kell a kettőt szétszálazni, nem is lehet.

Aki ebéd után nem alszik legalább fél órát, semmit se tud arról, hogyan élnek az istenek.

Még a legnagyobb mestert is csúnyán megtréfálhatja a szerencse.

A halál nem az ellenségem, hanem a szövetségesem.

A megbízható szakmai tudás és a hosszú évek alatt megszerzett gyakorlati tapasztalat sokkal többet ér, mint a tünékeny ifjúság és a mulandó szépség.

Vége. Vége mindennek. És tudod, hogy mi a legszörnyûbb az egészben? Hogy a világnak vége, és mégis megy tovább.

Láttál te már politikust, (...) akinek elég volt valami? Ilyen szó még császár, király, fejedelem, hadvezér vagy szenátor száját nem hagyta el: elég!

Én meghalok, de a költészet megmarad! Rád hagynám birtokom vagy néhány fehér vitorlás hajóm, de nem maradt másom, semmi egyebem, csak a költészet, így ezt hagyom rád. Rád hagyom az évszakokat, a virágot bontó tavaszt és a napfényes nyarat. Rád hagyom a napot, a szelet meg a kék égboltot. Rád hagyom a tengert, mely gyönyörûbb, mint a föld, és legyenek tiéd a patakok és a folyók is. Rád hagyom az ünnepélyesen szálló felhőket, hogy jusson eszedbe barátságunk, mikor esőtől duzzadva feletted tornyosulnak. Rád hagyom a hegyeket és a fákat, meg a föld, a víz, a levegő minden fürge lakóját. A szerelmet és a fájdalmat, minden örömöt és bánatot, az égbolt valahány csillagát. Legyen tiéd a muzsika, a lantok, a víziorgonák és a sípok hangja. Rád hagyom az emberek hangját, mely a legszebb zene.

Csakis a költők, a kurtizánok, az iszákosok és a szakácsok tudnák helyesen kormányozni az országokat. Együtt. A szépség, a kellem, a mámor és az ízlés nevében. Az emberek végre nem háborúznának, mert a hatalom és a pénz kicsit sem érdekelné őket. Csak szavalnának, főznének, ennének, innának és szeretkeznének egész álló nap.

Minden diplomáciai csel közül a legelső: a hízelkedés. Ez mindig bejön. Ugyanis akinek hízelkedünk, arra még akkor is hatással lesz hízelkedésünk, ha tudja, hízelkedésünk közel sem őszinte, és minden bizonnyal valami hátsó szándék rejlik mögötte.

Az igazán nagy bûnök igazán nagy megrázkódtatást okoznak a léleknek.

Nem minden költészet csak holdfény és rózsaillat.

A hazugságot rengeteg igazság közé kell keverni, és akkor minden bizonnyal lecsúszik a delikvens torkán.

Ahol a fájdalomnak vége, ott kezdődik az élvezet. Ahol az élvezetnek vége, ott kezdődik a fájdalom. Körbe-körbe.

Az életnek egyetlen értelme van: az arany. Ha aranyad van, mindened van. De legfőképpen hatalmad. És ha hatalmad van, akkor lesz aranyad is bőven.

A boldogságról (...) nincs mit mondani, mert a boldogság szinte eseménytelen. A boldogság utólag visszanézve: tömény unalom.

Végeredményben az embernek semmije sincs. Hiszen sem a teste, sem a lelke nem az övé. Hát micsoda dolog ez? A teste elporlad, a lelke meg visszaszáll Istenhez. Az ember rab. Még a lelke sem szabad. Az Isten pórázon sétáltatja a lelket ezen a világon. És mikor a test kimúlik, a Teremtő magához rántja a lelket. Ezért aztán az embernek nem jut egy csöpp se a szabadságból.

Eszmék, vallások, morálok. Mind csak rizsa. Ha kicsit megkaparod, mögöttük rögtön ott az arany. Ez fix. Mi a történelem? Kövesd az arany útját!

A háború olyan, mit a szarás. Ha menni kell, hát menni kell.