Friedrich Nietzsche

Kereszténység, forradalom, a rabszolgaság megszüntetése, egyenlő jogok, filantrópia, felebaráti szeretet, igazságosság, igazság: mindezen nagy szavaknak csak a harcban, lobogóként van értelmük: nem pedig valóságként, hanem valami egészen más (néha ellentétes!) dolog díszjelszavaiként!

Minden nagy növekedés rettentő szétforgácsolódást és romlást hoz magával: a szenvedés, a hanyatlás szimptómái a hatalmas méretû előrehaladás korához tartoznak; az emberiség minden gyümölcsöző és erőteljes mozgása magával hozott egy nihilista mozgalmat.

Vannak olyan emberek, akikből csak azért nem lesz gondolkodó, mert túl jó az emlékezőképességük.

Az okos szerző semminemû utókornak nem ír, csupán a saját utókorának, vagyis tulajdon öregkorának, hogy akkor is meglegyen az öröme önmagában.

Mindahány vívmány, mindahány előre tett lépés a megismerésben bátorságból, önmagunk iránti keménységből, önmagunk iránti tisztaságból ered.

Az én igazságom rettenetes: mert eddig a hazugságot hívták igazságnak.

"Isten", "a lélek halhatatlansága", "megváltás", "túlvilág" - ezeknek a fogalmaknak már gyermekfejjel sem szenteltem figyelmet, nem szántam rájuk időt - lehetséges, hogy soha nem is voltam hozzájuk elég gyermekded?

Isten otromba magyarázat (...) nekünk gondolkodóknak - sőt méginkább goromba tiltás: ne gondolkodjatok!...

A jó barátság akkor jön létre, ha a másikat nagyon becsüljük, még magunknál is jobban, ha szeretjük őt, no persze nem annyira, mint önmagunkat és végül, ha a kapcsolat megkönnyítése céljából, nagy szakértelemmel adagoljuk e viszonyhoz a bensőségesség látszatát, de bölcsen őrizkedünk a valódi bensőségességtől, az én és a te összetévesztésétől.

Az emberek könnyen összetévesztik a zavarosban halászó embert azzal, aki a mélyből merít.

A szerelem a változástól jobban iszonyodik, mint a megsemmisítéstől.

A mély szomorúság emberei elárulják magukat, amikor boldogok: úgy ragadják meg a boldogságot, mintha elnyomni és elfojtani szeretnék, féltékenységből.

Minden filozófia el is rejt egy filozófiát; minden vélemény egyben rejtekhely, minden szó egy maszk.

Mi más lenne a szeretet, mint megérteni a tényt és örülni neki, hogy valaki más másféle és ellentétes módon él, dolgozik és érez, mint mi? A szeretet csak akkor hidalhatja át öröm útján az ellentéteket, ha nem szünteti meg és nem tagadja őket.

Ritkán tévedünk, ha a rendkívüli tetteket a hiúságra, a középszerûeket a megszokásra és a kicsinyeseket a félelemre vezetjük vissza.

Az emberek nem szégyenlik piszkos gondolataikat, de igenis szégyenlik magukat, ha elképzelésük szerint ilyen piszkos gondolatokat tulajdonítanak nekik.

A legalattomosabb módon úgy ártunk egy ügynek, ha szándékosan hibás érvekkel védelmezzük.

A büszke embert még azok is bosszantják, akik őt előbbre viszik: haraggal tekint kocsijának lovaira.

Az áldozatról és áldozat bemutatásáról az áldozati állatok másként gondolkodnak, mint a nézők: de még sohasem engedték szóhoz jutni őket.

Ahogy rossz költők a vers második részében gondolatokat keresnek a rímhez, úgy keresik az élet második felében az immár aggályosabb emberek a korábbi életükhöz illő cselekedeteket, álláspontokat, viszonyokat, hogy külsőleg minden jól összevágjon: ám életüket nem uralja már világos gondolat, nem határozza meg újra és újra, hanem az említett rím megtalálásának szándéka pótolja e gondolatot.