Friedrich Nietzsche

Bízni az érzéseinkben azt jelenti, hogy jobban hallgatunk a nagyapánkra és a nagyanyánkra, meg az ő nagyszüleikre, mint a bennünk lakó istenekre: az eszünkre és a tapasztalatunkra.

A házasság intézménye makacsul fenntartja azt a hitet, hogy a szerelem, jóllehet szenvedély, mégis lehet tartós, sőt az egy életen át tartó szerelem szabályként állítható fel. E nemes hit (...) meglehetősen gyakorta és majdnem szabályszerûen megcáfoltatik.

Olyanok vagyunk, mint két hajó, amelyek a maguk útját járják, a saját céljukat követ­ve: utunk keresztezheti egymást és meg is ünnepeljük e talál­kozást, amint ezt valaha tettük -, és akkor a derék hajók nyu­godtan pihentek egymás mellett ugyanabban a kikötőben, ugyanazon a napfényben, olyan nyugodtan, mintha már a célnál lennének, mintha egy lett volna céljuk. Ám küldetésünk lebírhatatlan ereje ismét külön utakra ûzött bennünket, különbö­ző tengerekre, más napfényre és talán sohasem látjuk viszont egymást - vagy talán látjuk még egymást, csak nem ismerünk egymásra: mert a különféle tengerek és a különböző napsüté­sek megváltoztattak minket!

Az asszonyok nagyon is köthetnek barátságot férfival; ám nem árt egy kis fizikai ellenszenv, ha őszintén ki akarnak tartani a barátság mellett.

A kereszténységben vadászösztön él mindazok iránt, akiket bármivel kétségbe lehet ejteni - az emberiségnek csak egy része hajlamos erre. A kereszténység a nyomukban van, állandóan leselkedik rájuk.

Rabszolga vagy? Úgy nem lehetsz barát. Zsarnok vagy? Úgy nem lehetnek barátaid.

Az "igazságért"! - "A kereszténység igazsága mellett szól a keresztények erényes életmódja, állhatatosságuk a szenvedésben, a szilárd hit, és mindenek előtt a sokasodás és a fejlődés minden baj ellenére" -, így beszéltek ti még ma is! Szánalmas ez! Tanuljátok hát meg, hogy mindez nem szól az igazság mellett, és az igazság ellen sem, hogy az igazságot másként bizonyítják, mint a szavahihetőséget, és az utóbbi egyáltalán nem érv az előbbi mellett!

A test keresztény interpretátorai. - Bármi is származik a gyomorból, a belekből, a szívverésből, az idegekből, az epéből vagy az ondóból - a számunkra teljességgel ismeretlen gép minden rendellenességét, elerőtlenedését, túlzott ingerlékenységét, véletlenszerûségét - az olyan kereszténynek, mint Pascal, föltétlenül erkölcsi és vallási jelenségként kell felfognia, azzal a kérdéssel, hogy vajon Isten vagy ördög, jó vagy gonosz, üdvösség vagy kárhozat rejlik-e bennük! Ó, szerencsétlen interpretátor! Mennyire csûrnie-csavarnia kell rendszerét! Mennyire kell csûrnie-csavarnia önmagát, hogy igaza legyen!

A lehangoltak gyógyszere. - Már Pál is úgy vélekedett, hogy áldozatra van szükség annak érdekében, hogy Istennek a bűn miatti mélységes lehangoltsága megszűnjön: és a keresztények azóta nem szűntek önmaguk fölötti rosszkedvüket egy áldozaton kitölteni -, legyen ez a "világ", a "történelem", az érzelem, mások öröme vagy békés nyugalma, valami jónak mindenképpen meg kell halnia az ő bűneikért (ha csupán in effigie is)!

Minél magasabbra nő a fa fel az égbe, annál mélyebbre nyúlnak a gyökerei le a sárba.

Aki nem madár, az ne akarjon fészket rakni a szakadék tetején.

A féltudás győzedelmesebb, mint az egész tudás: egyszerûbbnek tudja a dolgokat, mint amilyenek s ezért megfoghatóbban és meggyőzőbben alkotja meg róluk a véleményét.

Gyakran ellentmondunk egy véleménynek, holott tulajdonképp csak a hang ellenszenves nekünk, melyen elmondották.

Az egyik azért ragaszkodik egy véleményhez, mert nagyra van vele, hogy önmagától jött rá, a másik azért, mert vesződséggel tanulta meg és büszke, hogy föl tudta érni ésszel. Tehát mind a ketten hiúságból.

Az első vélemény, amely eszünkbe jut, mikor hirtelen megkérdeznek valamiről, rendszerint nem a saját véleményünk, hanem a szokásos vélemény, kasztunkhoz, állásunkhoz, eredetünkhöz tartozó; az önálló vélemények ritkán úszkálnak a felületen.

Azért vagyunk szívesen a szabad természetben, mert nincs véleménye rólunk.

Más fog parancsolni annak, ki önmagának engedelmeskedni képtelen.

Ami nem öl meg, az erőt ad.

Aki szörnyetegekkel harcol, ügyeljen, nehogy közben szörnyeteggé váljék.

Ha egy évig hallgatunk, elfelejtünk fecsegni, és megtanulunk beszélni.