Friedrich Nietzsche

Győztesnek se hagyj, legyőzöttnek se nyugtot!

Azt akartam, amit muszáj, lebírtam így minden muszájt azóta nincs nekem muszáj.

Tán több hasznom lehetne abból, ha messzebb ülhetnék magamtól.

Szakadék ásít adás és elfogadás között; és a legkisebb szakadék a legnehezebben áthidalható.

Széttört csillagok törmelékei: ebből a törmelékből építettem fel a világomat.

Az élet százszor rövidebb annál, hogy unatkozhassunk.

Helyesen ítélik meg a tudósok, hogy az emberek minden időben tudni vélték, mi jó s mi rossz, mi dicséretre vagy feddésre méltó. Az viszont előítéletük, hogy mi ezt ma jobban tudnánk bármilyen kornál.

A mértéktelenségnek nem az öröm, hanem az örömtelenség a szülőanyja.

Az emberiség nem fejlődik a jobb, az erősebb vagy a magasabb rendû felé úgy, ahogyan azt manapság hiszik. A "haladás" modern eszme csupán, azaz hamis eszme. A mai európai, értékét tekintve, mélyen alatta marad a reneszánsz kori európainak; a továbbhaladás mindenesetre semmiféle szükségszerû felemelkedést, növekedést, erősödést nem jelent.

Szellemi dolgokban mit jelent (...) becsületesnek lenni? Azt, hogy szívünkhöz legyünk szigorúak, vessük meg a "szép érzéseket", s minden egyes "Igen"-ből és "Nem"-ből csináljunk lelkiismereti kérdést! - A hit üdvözít: következésképpen hazudik...

Az, hogy a mártírok bizonyítanak valamit egy ügy igazságát illetően, oly kevéssé igaz, hogy még azt is kétségbe vonnám, hogy akár csak egy mártírnak is köze volt valaha az igazsághoz. Már az a hangnem, mellyel egy mártír szembekiáltja a világnak azt, amit igaznak tart, az intellektuális becsületesség oly alacsony fokát s az "igazság" kérdése iránti oly mérvû érzéketlenséget fejez ki, hogy egy mártírt megcáfolni sohasem kell.

Egy dühroham, egy mozdulat, egy késszúrás: hol van itt a személyiség? - A tett sokszor pillanatnyi lemerevedést hoz magával, megfosztva minket szabadságunktól: ekképp a tettesek gyakorta szinte sokkhatás alatt állnak szemben tettük emlékével, önmagukat a tett afféle alkatrészének érezve csupán.

A durva és vad természetû emberek elleni harcot olyan eszközökkel kell vívni, amelyek igazán hatnak rájuk: a babona e téren lényeges és nélkülözhetetlen eszköz.

A nagy dolgok megkövetelik, hogy az ember vagy hallgasson róluk, vagy fennkölt hangnemben szóljon róluk.

A legkevesebb cselekedet tipikus, és kizárólagosan jellemző arra, aki tette; és ha meggondoljuk, milyen kevés személyiség van a legtöbb emberben, akkor beláthatjuk, hogy egyetlen tett csak nagyon ritkán jellemző egy emberre.

Ha a körülmények a kezünkre jártak volna, ugyan melyikünk nem ment volna végig bûncselekmények egész skáláján? ...Ezért sohasem mondhatjuk: "ezt és ezt nem lett volna szabad megtenned", hanem mindig csak a következőt mondhatjuk: "milyen furcsa, hogy én még nem tettem meg ezt vagy százszor!"

Ha megbánjuk is, ezzel a tettünket még nem tettük meg nem történtté; és akkor sem, ha "megbocsátják" vagy "vezekeltünk" érte. Teológusnak kellene lennünk ahhoz, hogy higgyünk egy olyan hatalomban, amely semmissé teszi a bûnt: mi, immorálisak inkább arra hajlunk, hogy ne higgyünk a "bûnben".

Emberileg roppant nagy dolog bevallani, hogy "nem tudom", hogy tudatlanságot engedhetek meg magamnak.

Egy vallásalapító lehet jelentéktelen - csak egy gyufaszál, semmi más!

A meggyőződések semmit nem bizonyítanak azzal kapcsolatban, amiről meg vagyunk győződve, a vallások esetében pedig inkább gyanút ébresztenek vele szemben...