Ismerős Arcok

Sötét erdőn leszek kis ház, Mely meleg fénnyel hívogat, Érezd, hogy ha szólok hozzád, Minden szavam simogat.

Ha elfelejtesz, sáros lábbal Taposol majd szívemen, Készülj, mert meg nem bocsátunk Sem én, sem az istenem.

Hogy a múltad nélkül nem lehet jövőd, Mert a jövődnek értelmet a múltad ad, És neked is tenned kell valamit azért, Hogy magyarnak nevezhesd önmagad.

És ha én már nem is leszek, Az ígéretem megmarad, Tudom, mikor árulsz el majd, S velem együtt önmagad.

Játsszuk el, hogy most neked is kék az ég, Hogy hinni tudsz úgy, mint rég, Mikor gyerekek voltunk még. Játsszuk el azt, hogy örök a barátság, Hogy az igaz nem hazugság, Hogy az álom is valóság!

Süket füllel szóra várok, Vak szememmel napfényt látok. Bánatvidék, merre jártam, Köd előttem, por utánam.

Hazám torz teteme fölött Tébolyult bohóc táncol, Õrjöngő szirénhangja Szorosan magához láncol.

Ablakok mögött, Zokogó esőben Elfolyó arcok lesnek rám

Annyi minden történt, és nem beszéltünk régen, Pedig senki nem figyel rám úgy, mint ő. Hazám felé csillag vezet fenn az égen, Olyan, mint az álom, csak élesebben látom, úgy, mint ő.

Attól lehetsz valaki majd, hogy mi az, amit megteszel, Emlékre vagy érdemes, vagy a múlt ködébe veszel.

Nézd meg egyszer egy székely ember arcát, mikor Vásárhelyt elhagyva hazafelé fordul! Nézd meg az arcát, mikor megpillantja a Hargitát! Aztán csendesedj el, és imádkozz, hogy legyen egy olyan hely a világon, melynek láttán te is úgy érzel, mint ő! Mert ha van, akkor van hazád is.

Míg nem láttalak, nem fájt, hogy egyedül vagyok Most meg az lenne jó, ha árnyék lehetnék Úgy érzem, ha kell, hát meg is halok De teérted élni, azt még jobban szeretnék.

Lehetsz gazdag, lehetsz szegény Lényegtelen, hidd el nekem A hazád nélkül senki sem vagy Nincs már helyed, nincs életed, Jöttment lett a bélyeged.

Magad választod a nehezebb sorsot És megbecsülöd az őszinte szót Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni És felismered a rosszat s a jót.

Miféle világ ez körülöttem, S hová lettek az álmaim? Nem maradt semmim, Te vagy talán az egyetlen.

Hogyan magyarázzam, hogy te is megértsd egyszer? Bedarál mindenkit ez a lélektelen rendszer, Fölöttünk döntenek, játékszerek vagyunk. Hû, de szép az élet, amíg meg nem halunk!

Ahogy az erdeinket pusztítják Úgy pusztul vele a népünk S mikor az utolsó fát kidöntik Akkor lesz nekünk is végünk. (...) Megmondom én, hogyan lehet Hogy magyarként éljük a jövőt: Ameddig azok döntik Mi ültetjük addig a fenyőt.

Az éjszaka vak szemével Csillagokat kutat, Jéghideg cellájában Vihog az öntudat.

Úgy élünk itt együtt, hogy nem tudom, ki vagy, Megbénít a közöny, mint virágot a fagy; Nem értem a szavad, nem értem, hogy miért, Én vagyok a bûnös, ha te ontod a vért.

Nem figyel az Isten arra, amire Figyelnie kéne, nincs ránk ideje, Elfelejtett minket, nem kerestük rég; Hideg szelek fújnak, haragos az ég.