Jodi Lynn Picoult

Ha más vagy, néha észre sem veszed a milliókat, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Csak azt az egyvalakit látod meg, aki nem fogad el.

A szülő nem az eredet. A szülő a cél, a példa, akivé az ember válni szeretne.

Talán csak a távolság mutatja meg, mennyire hiányozhat valami. Talán messzire kell utazni, hogy kiderüljön, milyen becses is az a hely, ahonnan elindultunk.

Mindenki arra vágyik, hogy szeressék. Gyakorlatilag mindent ezért csinálunk.

Változnak az emberek. Még azok is, akikről úgy gondolod, önmagadnál is jobban ismered őket.

Sikítani akarok, de túl régóta hallgatok ahhoz, hogy emlékezzek, hogyan kell.

Annyi rejtett, annyi hallgatólagos szépség van egy házasságban.

Talán naiv dolog azt hinni, hogy aki nem panaszkodik, nincs is panasza.

Az ember mindig más családot akar. A lényeg, hogy ne olyan legyen, mint a meglévő. Tökéletes gyereket, rajongva szerető férjet, foggal-körömmel ragaszkodó anyát szeretnénk.

Az örökbefogadás olyan, mint az a könyv, amiből kitépték az első fejezetet. Így is lehet élvezetes, de az ember óhatatlanul kíváncsi az elejére. Ám a könyvesboltban nem tudnak ép példányt adni. Mi van, ha az első fejezet annyira megutáltatná az emberrel, hogy gyalázkodó kritikát ír az Amazonra? És ha ezzel sértené a szerző érzékenységét? Mégiscsak jobb a hiányos példánynál maradni - az legalább kellemes olvasmány.

Nem tudtam elaludni aznap éjjel. A fürdőszobai tükörben fürkésztem, vajon megváltozott-e az arcom reggel óta. Kiült már szemem, szám köré a kétség?

A szavak mindent csak összezavarnak. A legfontosabb dolgokat úgyse lehet szavakba önteni. Például amikor egy srác úgy ér hozzád, mintha fényből lennél, vagy amikor te vagy az egyetlen az egész teremben, akit senki nem vesz észre. Olyanok ezek, mint görcsök a fában. Itt valahogy mintha visszafelé folyna az ember vére. Ha kíváncsi vagy rá, nem mintha eddig bárkit is érdekelt volna, a szavak közül szerintem csak a bocsánatnak van értelme.

A szeretetet kimutatni mindig olyan őszinte dolog. A szavak ezzel szemben gyakran elcsépeltek, és csak azért mondja ki őket az ember, mert tudja, ezt várják tőle. Szeretlek. Millióan koptatják el ezt a szót. Hát hogy is fejezhetné ki, amit (...) érzek? Azt akartam, inkább ízlelje meg, milyen érzés vele lenni: a kényelem, a könnyedség és a csodálat sajátos keverékét, amiből az első pillanattól fogva csak egyre többet és többet kíván az ember.

Ugye, akkor sem mondanál rá semmi rosszat, ha történetesen gusztustalannak találod? Hiszen ezzel csak a barátodat bántanád meg.

El akarom hitetni magammal, hogy még mindig itt van? Vagy azt szeretném, maradjon belőle valami, ha örökre elmegy?

Nem tudom, látod-e, amint a múltad rejtett jelecskéi térképszerûen egymásba fonódva kirajzolják mostanáig vezető utadat.

Nem is olyan sokkal ezelőtt a hajósok még azt hitték, a tenger szeszélyes, és az iránytû a sárkányok birodalmát is megmutatja. Eszembe jutottak azok a felfedezők, akik a világ végét keresték. Hogy félhettek leesni a földkorong szélén, és hogy meglepődtek, amikor a mélység helyett soha nem látott, csodás tájak tárultak a szemük elé.

A fegyver semmi, ha nincs mögötte az ember, aki tartsa.

Milyen óriási a világ... És milyen lehet, hogy az ember egy nap felébred, és hirtelen önmagának egy olyan oldalát találja meg, amelyről még azt sem tudta addig, hogy létezik.

Ha két ember tudja ugyanazt a titkot, a titok nem titok többé.