József Attila

Ne vádolj, ne fogadkozz, ne légy komisz magadhoz, ne hódolj és ne hódits, ne csatlakozz a hadhoz.

Megcsaltak, úgy szerettek, csaltál s igy nem szerethetsz.

S ezt az emberiséget, hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezzetek ott ti is, és ne csupán hahotázva rám, aki köztetek éltem s akit ti szerettetek egykor.

Miként a tiszta ûrben a világok, lebeg keringve bennem a hiányod

Ha elhagysz, mint az ég alján a nap, mit is tehetnék, hogy ne szánjanak

Kicsim, ne haragudj, csak azért nem szeretlek most még jobban, mert nem lehet már ennél jobban szeretni valakit.

Tudom, hogy jössz majd. Úgy esel belém, Mint szép, szikrázó mennykő a tóba! De megégetnők-e a világot, Vonagló lángokként összefonódva?

Igaz-e, hogy érezlek most is, Amikor messzire vagy tőlem? Mért hagytál el, hogyha kívánsz, Ha bennem lehetsz csak ünneplőben.

Eltöm a föld és elmorzsol a tenger: azt mondják, hogy meghalok. De annyi mindenfélét hall az ember, hogy erre csak hallgatok.

Félek, nem tudod megbocsájtani eltékozolt, ostoba, könnyü multam és majd ezerszeresen fáj, ami ezerszer fájt, mig szeretni tanultam.

Valamikor volt a tett, abból lett a gyûlölet, ebből pedig szeretet s a világnak vége lett.

Ha tested fázik, lelkem Rád adom.

Fülelt a csend - egyet ütött. Fölkereshetnéd ifjúságod; nyirkos cementfalak között képzelhetsz egy kis szabadságot - gondoltam.

Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg. Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.

A mû nem annyira a mûvész, mint inkább azok által él, akik szeretik a mûvészetet, és azért szeretik, mert keresik az emberséget.

Keresek Valakit s nem tudom, ki az? A percek robognak, tûnik a Tavasz S nem tudom, ki az.

Nem sánta az, aki Együtt lelkendezik a csúszkálókkal.

Istenfia, jónapot, jónapot! Nem vagyunk mi vén papok. Úgy hallottuk, megszülettél, szegények királya lettél. Benéztünk hát kicsit hozzád, Üdvösségünk, égi ország!

Mondd, mit érlel annak a sorsa, ki maga él, maga keres; levesének nincs sava-borsa, hitelt nem ád a fûszeres; egy tört széke van, hogy begyújtson, repedt kályháján macska ül, ritmust lóbál az ajtókulcson, néz, néz, s lefekszik egyedül?