József Attila

Fürödjünk meg a folyóban, szív a szívben, Hiszen mi is tiszták vagyunk, Hátha mi is elfolyunk a tiszta vízben.

Minden asszony csókja összebugyog benned S már sokszor félek, nagyon félek tőled, Mert mi nagyon összebogozódtunk S még minden szabad szálat elkeversz. Ó, mi akkor is kívánjuk egymást, Mikor énrajtam szörnyû kövek vannak És te könnyû felhőkön heversz!

Most mégis, megfáradván, Dicséreteddel keresünk új erőt S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván: Szabadíts meg a gonosztól. Akarom.

Mindent meg kell simogatni, A hiénákat, a békákat is.

És sírt és sírt, csak sírt, míg meg nem halt, Késnyelek hullottak pengétlenül A szemeibül. - Ó, mennyi dinamit lakik Én élve síró szemeimben! - A föld egyszerre elszaladt alólunk És elszaladt alólunk minden; Ég, csók, tûz, magam s a semmi. (...) Fehér vízben hevertünk egymás mellett, Szivemben ő s az ő szivében én. Hátulról keresztülnéztem magamon S úgy láttam, hogy bennem él tovább.

Ott álltam én a Napban! Ott a Napban! Bordám szaggattam! A Nap suttogott: Véredben állsz, te, ha bennem állsz!... És lassan, lassan süllyedtem a Napban.

Mosolya vízcsepptiszta tenger S az ő szomoru mosolyába Beléömlik minden más asszony Tisztító, éhes kacagása.

Mikor nagyokat ütnek rajtunk, Milyen jó lenne nem ütni vissza Se kézzel, se szóval, Világitni a napvilággal, Elaltatni az éjszakával, Szólni a gyávaság szavával, De sose ütni vissza.

Ó, úgy szeretnék eggyé lenni véled! Hogy folyna eggyé vérem és a véred, Mint szélvész ültén két fáradt folyam.

Nem tarthat mások akaratja, Én elmegyek, ha kedvem tartja.

Mert szeretsz s nyugton alhatom, neked én be is vallhatom

Lelkem elröppen a Végtelenbe, tovább nem vágyom arra az egyre, a Végtelenbe.

Im itt a szenvedés belül, ám ott kívül a magyarázat. Sebed a világ - ég, hevül s te lelkedet érzed, a lázat. Rab vagy, amíg a szíved lázad - úgy szabadulsz, ha kényedül nem raksz magadnak olyan házat, melybe háziúr települ.

Az Isten itt állt a hátam mögött s én megkerültem érte a világot.

Kétféle bûn van. Az egyik fajta bûn csak azért bûn, mert büntetés jár érte az uralkodó földi hatalmak különös gondoskodása folytán. (...) Az ilyen fajta bûnök igen könnyen megszüntethetők pl. azzal, hogy nem jár büntetés értük. Az ilyen bûnök ellen lehet és kell küzdenünk - mégpedig a büntetlenség biztosításával, az intézményes szabadsággal. (...) A másik fajta az a bûn, melyet akaratlanul elkövet az ember és akkor is megbán elkövetője, ha nem büntetik érte. Ez az eredendő bûn. Bûn az ellen, akit szeretünk. Az ilyen bûn ellen nem elég nem-büntetéssel küzdeni, az ilyen bûnt kifejezetten meg kell bocsátanunk egymásnak. Az ilyen bûnt meg nem bocsátani, maga is bûn.

Szeress nagyon, hogyan, tudod Te jól azt, Mint Nap havat, amit magába olvaszt.

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én, kinek szeméből mégis könny ered. Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén nagyon meg tudtam szeretni veled.

Vagy vess el minden elvet s még remélj hû szerelmet, hisz mint a kutya hinnél abban, ki bízna benned.

Mozdulatlan, hanyatt fekszem az ágyon, látom a szemem: rám nézel vele. Halj meg! Már olyan szótlanul kivánom, hogy azt hihetném, meghalok bele.

Harc az élet, ne tékozold bizalmadat.