József Attila

Földtől eloldja az eget a hajnal s tiszta, lágy szavára a bogarak, a gyerekek kipörögnek a napvilágra; a levegőben semmi pára, a csilló könnyûség lebeg! Az éjjel rászálltak a fákra, mint kis lepkék, a levelek.

Intsd meg mind, kiket szeretek, hogy legyenek jobb szívvel hozzám. Vizsgáld meg az én ügyemet, mielőtt magam feláldoznám.

Könnyû emlékek, hová tüntetek? Nehéz a szívem, majdnem zokogok. Már nem élhetek meg nélkûletek, már nem fog kézen, amit megfogok. Egy kis játékot én is érdemelnék, - libbenjetek elő, ti gyönge pillék!

Ne legyen bennetek kegyetlenség És irgalmasság se legyen bennetek.

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek, Csak szép játék vagy, összetörlek, Fényét veszem nagy, szép szemednek. - Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

Az éjjel hazafelé mentem, éreztem, bársony nesz inog, a szellőzködő, lágy melegben tapsikolnak a jázminok.

Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom. Ostoba vagyok - foglalkozz velem. Hiányod átjár, mint huzat a házon.

S mégis, magyarnak számkivetve, lelkem sikoltva megriad - édes Hazám, fogadj szivedbe, hadd legyek hûséges fiad!

Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét És csend volna. Nagy csend. De hallanánk titkos éjjeli zenét, A szívünk muzsikálna ajkainkon.

Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye.

Ha kerülsz, ne kerülj el messze, köténykéd lennék, ne tépj össze, dalocskád lennék, ne hallgass el, kenyérkéd leszek, ne taposs el.

Akárhogyan lesz, immár kész a leltár. Éltem - és ebbe más is belehalt már.

Tudod, hogy nincs bocsánat, hiába hát a bánat. Légy, ami lennél: férfi. A fû kinő utánad.

Ha varrsz, se varrhatod meg közös takarónk, ha már szétesett.

S nem fog borulni le rám senki se sírva, Ha majd távozom az örök-néma sírba.

Akit szivedbe rejtesz, öld, vagy csókold meg azt!

Le vagyok győzve (győzelem ha van), de nincs, akinek megadjam magam.

Szeretni kell a csalfa köd-eget, Szeretni kell száz csillag enyhe képét, Fölnézvén a szív könnyebben feled És föltalálja tán az örök békét.

Előtte sívár halom mered, Két szemében a szíve remeg.

Mindig találkozol bolond szememmel, A kapzsi koldus új nyomort szerez: Szegényház óvná olcsó irgalomtul, Mégis kiáll az útra s újra koldul.