Juhász Gyula

Legyen A betlehemi énekből öröm, A karácsonyi álomból valóság És békessége már az embereknek!

Szeretem és keresem őket, A gyönyörû, víg temetőket.

Hajam derére tûz a hold ezüstje, Bágyadtan száll egy kémény szőke füstje: Tudom, tudom, a varjak mind belepték Múlt ifjúságom tarlott téli kertjét.

Milyen volt szőkesége, nem tudom már, De azt tudom, hogy szőkék a mezők, Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár S e szőkeségben újra érzem őt.

A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak s higgyünk rendületlen S ne csak így decemberben.

A szerzők darabokat írnak, a költő egészeket.

Költeni annyit tesz, mint elfelej­teni az elmúlást.

Testvéreim, itt mind vak, aki balgán Tûnő örömben üdvöket kutat, Ki istent vár a múló gyönyör arcán: Mind vak szegény, ki nem talál utat. És nem vak az és ő meg fogja látni Istent magát mind, kinek lelke fény, Minden világi pompák csillogási Kialszanak, ha Isten fénye kél. Szeressetek: ezt mondja az Apostol S ennél különbet nem mond senkise. A betlehemi békés csillagokból Üzeni ezt ma a Szivek Szive!

Nem elég a kapitalista világ csődöt mondott gazdasági rendszerét összetörni, a burzsoá morál hazugságait életben és mûvészetben szét kell robbantani új gondolatok és vágyak és akaratok dinamitjával!

Anyám, fölnézek a te homlokodra, Hol a dicsőség koszorúja helyett Nehéz robotnak ráncait találom, És fölteszem rá büszke áhítattal Ujjongó dallal minden szál virágom!