Ugrás a tartalomra
Tizenkét nap után jön el a holtpont. Az emberek ennyi ideig képesek az alkalmazkodásra, ezt követően követelik a szabadságukat, és minden apró konfliktus hatalmassá dagad. Elkezdődik a hibák keresése, egymás furkálása.
Kapcsolódó idézetek
-
Az első negyvennyolc órát az ember még könnyen elviseli alvás nélkül. A gondok a hetvenkettedik után kezdődnek. Például látni kezd dolgokat, amik nincsenek ott. A százhuszadik órára már egyáltalán nem tudja megkülönböztetni a valóságot az agyából előokádott rémképektől. Az idegrendszere izzik és lüktet, mint a hevített acél. Ez egy fizikai állapot, nincs semmi köze a lélekhez. Olyan állapot, melyben a halál kellemes opció a jelenhez képest.
-
Bizonyos életkorban mindenki, aki megismerte egy teljesen tudatos lény örömeit és gyötrelmeit, többé-kevésbé átéli a lelki válság állapotát. Amikor az ember rövid időre megáll a tevékeny élet határvonalán, igyekszik meghatározni a maga helyét a természetben, megállapítani a saját fontosságát, a környező világhoz való kapcsolatát. Ez a pillanatnyi megállapodás afféle "holtpont", s jó annak, akit életerejének lendülete súlyosabb törés nélkül átvisz ezen a holtponton.
Vlagyimir Galaktyionovics Korolenko
-
Lehet valamit akargatni, akarni, és lehet AKARNI. Vannak holtpontok az életünkben, amikor padlóra kerülünk. Úgy érzed, hogy nem megy tovább. "Túl nehéz. Nem bírom" - ezek a gondolatok kavarognak a fejedben. Jó szó a "holtpont", mert ilyenkor valami tényleg meghal bennünk: a hit vagy a hitetlenség. Akiben a hit hal meg: föladja. Akiben a hitetlenség: folytatja tovább és megnyeri a csatát.
Müller Péter
-
Az ember először azt mondja, hát jó, messze nem tökéletes, de elmegy, aztán meg hozzászokik. És egy napon arra ébred, nem is érti, hogyan romlott így el minden.
Patrick Ness
-
Egy nap alatt minden jóra fordulhat. Az egész életünk megváltozhat egy pillanat alatt. 24 óra. 1440 perc. 86400 másodperc. Csak ennyi kell, hogy megússzuk, hogy megváltozzunk. Egyetlen nap kihúzhat az önsajnálat mocsarából, és egyetlen nap olyan új esélyt kínálhat, amire nem is számítunk.
-
Az ember alkalmazkodik - lényegében mindenhez. Hozzászokik. Nincs jó vagy rossz, állapotok vannak. A hozzáálláson múlik, jónak vagy rossznak ítéled-e a helyzetet.
Nikodém Vanda
-
A holtpont normális jelenség, de általában rövid ideig tart. Ugyanolyan természetes, hogy túllendülünk rajta, mint hogy belecsúszunk. Tekintsünk rá úgy, mint a náthára: kellemetlen, de végül úgyis elmúlik, és utólag már alig emlékszünk majd rá.
Daniel H. Pink
-
Az ember elér egy bizonyos pontot az életében, és azt veszi észre, hogy napjait legalább annyira a holtakkal tölti, mint amennyire az élőkkel.
Paul Auster
-
Ha az ember elér egy bizonyos kort - úgy tizennégy éves kora körül, többnyire az idő tájt, amikor az emberi faj két fele elköveti azt a hibát, hogy felfedezze a másikat -, nos, az idő akkor kezd el valóságos idő lenni. A valóságosan valóságos idő. Nem olyan hosszú, mint annak előtte, és nem olyan kurta, mint amilyen majd lesz.
Stephen King
-
Az ember olyan, mint egy állat, túlélő, hogy mindent megszok. Kell egy kis idő, és már utána... mindent kibír.