Márai Sándor

Mindig ez a legfontosabb, a zsákmánynál és az eredménynél is fontosabb: megtudni, mit gondol rólunk az áldozat, vagy az, akit áldozatnak kiszemeltünk.

A magányban mindent megismer az ember, s nem fél többé semmitől.

Aki nem fogad el részleteket, valószínûleg mindent akar, az egészet.

Az ember ritkán tudja, melyik szava vagy cselekedete jelent be végzetesen, visszavonhatatlanul egyfajta változást az emberi kapcsolatokban.

Az emlékezés csodálatosan átszûr mindent. Nagy eseményekről kiderül tíz, húsz év múltán, hogy nem változtattak benned semmit.

Tudod, egy napon megértettem, hogy senki nem segíthet. Az ember szeretetre vágyik... de senki nem segít, soha. Mikor ezt megérti az ember, erős lesz és magányos.

Tegnap még bosszút akartál vagy megváltást, azt akartad, hogy telefonáljon, vagy azt, hogy reád szoruljon, vagy hogy vigyék börtönbe és végezzék ki. Tudod, amíg ilyesmit érzel, a másik a messzeségben örül. Addig még hatalma van fölötted. Amíg bosszúért kiáltasz, a másik kezeit dörzsöli, mert a bosszú az vágy is, a bosszú megkötöttség. De eljön egy nap, mikor felébredsz, szemed dörzsölöd, ásítsz, s egyszerre észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem bánod azt sem, ha szembejön az utcán. Ha telefonál, felelsz, ahogy illik. Ha látni akar, és muszáj találkozni vele, kérem, tessék. És mindez, belülről, egészen laza és őszinte, tudod... nincs többé semmi görcsös, semmi fájdalmas, semmi önkívületes az egészben. Mi történt? Nem érted. Már nem akarsz bosszút, nem... s megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a tökételes, az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, nem tud többé fájdalmat szerezni neked.

Hazám. Két magánhangzód azonos a halál magánhangzóival. Mert halálos erő vagy, hazám, erő, mely nem bocsát el. Minden te vagy, minden benned van. Megadom magam.

A hatalom nem egy állapot, hanem egy tulajdonság.

Csak a hős tudja világgá hallgatni azt, ami benne tiltakozás és igazság.

Mi volt e hatalom értelme? Minden emberi hatalomban van egy kevés finom és alig érezhető megvetés azok iránt, akik fölött uralkodunk. Emberi lelkek fölött csak akkor tudunk teljesen uralkodni, ha megismerjük, megértjük és nagyon tapintatosan megvetjük azokat, akik kénytelenek megadni magukat.

Nők, szerep és világ mögött derengett egy érzés, mely mindennél erősebb volt. Ezt az érzést csak férfiak ismerik. Barátság a neve.

Akik elválnak, később, évek múlva is, mikor minden emlék hamu és kihûlt láva már, kissé izgatottan beszélnek az eseményről. (...) Úgy beszélnek, fojtott lelkendezéssel, mintha még tartana a kapcsolat, ágy és asztal és együttélés nélkül is, mintha még joguk és módjuk lenne számon kérni a másikon valamit, amit nem adott vissza, amit elrejtett vagy ellopott, nem volt eléggé gavallér... még mindig követelnek valamit a másikon. Mit követelnek? Nem tudják pontosan, félrenéznek, morognak. Aztán eszükbe jut: a boldogságot követelik.

Egy népes kávéház is van olyan érdekes, mint az Atlanti-óceán vagy a Szahara, vagy a Kárpátok fenyőerdői. Igen, egyetlen ember, mikor megmutatja lényét és elárulja titkát, érdekesebb, mint a Mont Blanc.

És minden rendû népek, rendek Kérdik, hogy ez mivégre kellett. Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? Mért nem várta csendben a végét? Miért, hogy meghasadt az égbolt, Mert egy nép azt mondta: "Elég volt."

Embert emberhez kapcsol barátság, hála, szeretet, szerelem, szenvedély, érdek, gyûlölet, kíváncsiság, bosszúvágy, tunyaság, a nehézkedés törvénye, közöny. Vagy: ezek szerelmesek, ezek barátok, ezek unják egymást, ezek még tisztelik egymást. De akad e lehetőségeken kívül számtalan olyan kapcsolat még férfi és nő között, melyek menthetetlenül összekötik őket, s nem lehet névvel nevezni, nincs oka, miért vannak hát együtt, holott, szemmel láthatóan és minden jel szerint, kézzel-lábbal rugaszkodnának el egymástól, ha tehetnék. Van valamilyen ultraviolett-skálája is az emberek között az érintkezésnek, vannak emberi állapotok, melyeknek a nyelv szegénysége, tunyasága nem adott még elnevezést. Férfi és nő viszonyát általában leöntjük azzal a generálszóval, hogy szerelem. De van más is férfi és nő között, mint szerelem és barátság.

Valószínûleg nagyság, rendkívüli emberi nagyság kell ahhoz, hogy elviseljük egy közeli rokonunk sikerét. A legtöbb ember képtelen erre, s bolond, aki haragszik, mikor azt látja, hogy a család valamilyen finom, gúnyból, haragból, ellenérzésből szőtt szövetséggel fordul a sikeres családtag ellen. Mert mindig van egy ember a családban, akinek pénze van vagy híre, vagy befolyása, s a többi, a törzs, ezt az egyet gyûlöli aztán, és fosztogatja.

Tudom, hogy nincs kis és nagy tenger, nincs kis és nagy távolság. Bennünk van valami végtelen és kötetlen.

Egyetlenegy ember bensőségesebben érdekel, mint egy világváros vagy egy világbirodalom; igaz, egyetlenegy embert nehezebb is felfedezni, bejárni és megközelíteni.

Mindent elérhetsz az életben, mindent legyőzhetsz magad körül és a világban, mindent neked adhat az élet, s te mindent elvehetsz az élettől: csak egy ember ízlését, hajlamát, életütemét nem tudod megváltoztatni, azt a másféleséget, mely teljesen jellemez egy embert, aki fontos számodra, akihez közöd van.