Mérő László

Matematikai giccs az, ami nem függ össze érdekes, váratlan módon egészen máshol felmerült, egészen másfajta matematikai struktúrákkal. A matematikai giccs, mint minden giccs, attól giccs, hogy csakis önmagáról szól; a rajta kívüli világról nem mond semmi érdekeset, újat.

Az ateizmus is egyfajta hit, amely vagy megadatik valakinek, vagy nem.

A tudósok között általában meglehetősen erős egyetértés van abban a kérdésben, hogy konkrétan egy-egy eszme tudományosnak tekinthető-e vagy sem. Valami olyasféle megérzés ez, mint amikor a rádió gombját csavargatva megérezzük, hogy valahol magyarul beszélnek, akkor is, ha konkrétan egy kukkot sem értünk belőle. A tudomány bizonyos értelemben egy nyelv, amelyet azonnal, hangzásról felismer az, akinek ez az "anyanyelve".

Egy természettudományi mû nem az örökkévalóságnak szól. Az adott kor tudományát építi, ahhoz viszonyul, és annak a keretei között marad akkor is, ha esetleg forradalmian új eszméket tartalmaz. A tudomány az örök emberi érzéseket és kérdéseket hivatalból elkerüli. A természettudós írásmûve akkor is nagyon gyorsan elavul, ha gondolatai, felfedezései sokáig fennmaradnak.

A pszichológia törvényei (amelyeket jelenleg távolról sem ismerünk olyan mélységben, mint mondjuk a fizikai törvényeket) ugyanúgy nem következnek a DNS-ünk felépítéséből, mint ahogy a fizika törvényeiből sem. Az ember géntérképe nem tartalmazza a szerelem képletét, legfeljebb néhány olyan kémiai anyagét, amelyek jelenléte a szerelem szükséges feltétele lehet.

A DNS mûködésében talán az a legcsodálatosabb, hogy minden információt tartalmaz, amire szükség van az élőlény felépítéséhez egy adott környezetben, és semmi olyan információt nem tartalmaz, amit a környezet úgyis meghatároz.

Az utolsó csepp nem tehet róla, hogy éppen ő az utolsó csepp, hiszen amúgy semmiben sem különbözik az előző cseppektől.

A tudomány egyik legfőbb jellegzetessége a kritikai szellem. Ha valahonnan ez hiányzik, akkor az nem tudomány, hanem agymosás.

A terv nem azért kell, hogy pontosan megvalósuljon, hanem azért, hogy legyen. A tervek valamennyire önmegvalósító jóslatként viselkednek akkor is, ha a fejlesztés során már sohasem nézünk beléjük.

Szinte minden versenyen legfeljebb néhány versenyző reménykedhet komolyan abban, hogy első lehet. A többi versenyző valójában nem azért fut, hogy nyerjen. Hanem azért, mert verseny van. Verseny van a futók számára, és mivel én futó vagyok, ott a helyem. Futok a legjobb tudásom szerint, mintha akár győzhetnék is, de valahol a lelkem mélyén nem veszem igazán komolyan ezt az álmot, bele is rokkannék. Minden versenyen valakinek utolsónak is kell lennie - de még a legutolsó is elmondhatja magáról, hogy ott volt a pályán. Továbbra is futónak tekintheti magát. A verseny igazi vesztesei azok, akik ki sem jutottak a pályára.

A tehetséges emberek egy részének nagyon speciális irányú a tehetsége. Ezek az emberek nem fognak kiemelkedő teljesítményt felmutatni, ha nem adatik meg nekik, hogy azt csinálják, amire a tehetségük predesztinálja őket.

A tolerancia azt jelenti, mi tudjuk, hogy az ismereteink, tudásunk, eszközeink az igaziak, de elviseljük, toleráljuk, ha mások ezt esetleg nem tudják, és nem ennek megfelelően látják a világot, nem eszerint viselkednek, gondolkodnak, érvelnek.

A tolerancia akaratlanul is együtt jár valamiféle felsőbbrendûség-érzéssel, és ezért nem is becsülöm nagyon sokra, bár kétségtelenül jobb, mint az intolerancia, ami ugyanennek az életérzésnek egy agresszívebb kifejeződése.

Ha birtokunkban van a bölcsek köve, akkor mindenkit, aki más irányban keresi a boldogulását, jogosan nézünk le. Becsületbeli kötelességünknek érezzük, hogy az ilyen embertársainkat megtanítsuk a bölcsek kövének alkalmazására, ha kell, akár megtérítsük rá. A mi kultúránkból hiányzik a "sok út vezet a Nirvánába" bölcsessége - éppen ezt helyettesítettük a tolerancia erényével.

Ha nem vagyunk meggyőződve a mi ismereteink, módszereink magasabbrendûségéről, ha komolyan el tudjuk képzelni, hogy másokéi ugyanolyan értékûek lehetnek, akkor a tolerancia értelmét veszti, és helyére a kíváncsi érdeklődés lép a másfajta bölcsességek, másfajta viselkedések, másfajta gondolkodásmódok másfajta mondanivalói iránt.

A matematikus nem attól matematikus, hogy tud számolni, ugyanúgy, mint ahogy egy futballista sem attól focista, hogy tud futni. Persze, ezt is megteszi, ha kell, hozzátartozik a szakmájához, de azért a focista nem egy futó, aki előtt időnként ott pattog egy labda. Azért focista, mert tud mit kezdeni a labdával, ha az éppen elébe kerül. A matematikus nagyjából ugyanígy van ezzel, csak az ő labdája valamiféle végletekig absztrakt objektum.

Ami kétséget kizáró tudományos tény, abban nem érdemes feltalálni a meleg vizet.

Ahhoz, hogy valaki értelmesen tudjon nem egyetérteni, először is érteni kell az alapdolgokat.

Talán éppen ezért volt szükség a szépirodalom kitalálására, így tudunk egy-egy történetet úgy elmondani, hogy akkor is érdekes, gondolkodásunkat akár alapvetően meghatározó lehessen, ha a szereplők vagy a szerző gondolkodásmódja alapvetően idegen tőlünk.

Éppen azért kellenek újabb és újabb könyvek, mert a többezer éves örök dolgok is másmilyenek egy olyan ember számára, aki már tudja, hogy volt egy római birodalom, aztán össze is omlott, volt francia felvilágosodás, majd Napóleon, volt fasizmus, volt kommunizmus, azok is összeomlottak, csak azt nem tudja, hogy akkor most, ma mi van. Ezt nem a regényekből fogja megtudni, de azt igen, hogy az élet ma miképpen nagyszabású dolog.